Chris Brown egyetlen reménye a tehetsége, nem pedig a könnyei
Chris Brown meglehetősen érzelmes srác. Néha ezt úgy fejezi ki, hogy ököllel támad Rihannára, és néha - mint a BET Awards-on vasárnap este – könnybe lábadt szemmel énekel(ne) Michael Jakson tiszteletére a színpadon.
A hirtelen jött zokogás 5 perc után tört rá Brown-ra, így kétségek közt hagyta közönségét, vajon egy teljesen valós érzelmi kitörést láthattak vagy ez csupán egy megrendezett tragikomédia volt, amivel vissza kíván térni a köztudatba.
Vajon őszinték voltak érzelemei, vagy mégsem?
Brown minden egyes színpadi szereplésekor számíthatunk kisebb „tragédiákra” - a fantasztikus tehetségű művész, aki saját rossz szokásainak áldozata. Volt már neki pár, ilyen magas színvonalú tette, miután a Rihannával pofozkodott össze a 2009-es Grammy átadó előtt, így törölve az ő sajátfellépésüket az eseményről. Furcsa volt, mikor mindezek utámn egy PR-vezérelt tánccal lepte meg az utca embereit, amelyet végül Brown 2009 júliusában megjelent bocsánatkérő videója követett.
Mivel tud ezek után Brown előrukkolni, - ha épp nem botrányos életével – ez itt a legnagyobb probléma. A bocsánatkérő videó után sok rajongó hitte azt, hogy itt valójában egy karrierjét féltő embert látnak, nem pedig egy olyat, akit a Rihannának okozott sérülések nyomasztanak.
Így mikor könnyeket hullajt a színpadon Michael Jakson-ért, nem tudunk hinni neki. Még akkor sem, ha valódi könnyek voltak, de vajon kiért hulltak? Elvesztett mentoráért, Michael-ért, vagy életének elmúlt 16 felkavart hónapjáért, amiről tulajdonképpen ő tehet?
Ezen még az sem segít, hogy a Pop Királya előtt, vagyis egy olyan ember előtt tisztelgő műsort adott, akinek életében rengetegszer kérdőjelezte meg a média a saját őszinteségét. Így a showbiznisz által keltett kavarások miatt mindig lesz előttünk néhány réteg füst és tükör, hogy ne lássuk tisztán Brown valódi üzenetét.
Az AOL Black Voices rovatvezetője, Jawn Murray végig ott volt a BET Awards közönsége között, az előadás alatt is. "Egy szem sem maradhatott szárazon tegnap este. Mindenki könnyek hullatott." mondta a PopEater-nek. "Biztosan állíthatom, hogy az emberek érezték az őszinteséget az előadásában. És már abban is tömérdek őszinteség volt, hogy egy olyan dalt adott elő, amivel az emberek képesek voltak azonosulni."
De Murray is úgy véli, hogy ezek az érzelmek inkább Brown személyes helyzetéből adódnak. "Azt hiszem, elismerte, hogy ez a tegnap este volt neki az utolsó lövése."
A következő kérdés az, hogy vajon a közönség hajlandó-e megbocsátani Brown-nak, vagy egyáltalán megérdemli-e. Sajnos az ő története Rihannával egyre jobban erősíti azt a rasszista sztereotípiát, amit a fiatal fekete férfiakra használnak gyakran, mi szerint az erőszakosak és veszélyesek, és fenyegetést jelentenek a társadalomra nézve. Afro-amerikai vezetők már régóta azzal érveltek, hogy ez a fajta negatív elfogultság tart a börtönben igazságtalanul sok fekete férfit. De valószínűnek tűnik, hogy a nem-fekete, zene-vásárló közönség kész lesz ezek fényében továbbítani érzéseit Brown felé.
Egyértelműnek tűnik, hogy Brown egyetlen kivezető útja ebből a saját maga által kreált labirintusból csakis saját, ragyogó tehetségének lesz köszönhető: egy number one album mindenképp kivezető út lenne mindebből, és máris megfordítaná a dolgok jelenlegi állását.
Mint Tiger Woods-t, a közönség hamar megbocsát és kész lesz támogatni Brown-t, feltéve ha képes eljutni a csúcsra és ott is tud maradni. De ha mégis visszaesne onnan, akkor hamar Ike Turner sorsára jut.
Talán igencsak szimbólikusra sikeredett Brown visszatérése, de ha mégsem jön neki össze, akkor ajánlunk neki egy flakon Johnson's Baby sampont. Csak tisztogasd magad, barátom - és kérlek, csak semmi könny!
