Esti Kornél - Interjú
A Sziget -1. napján a mezőtúri Esti Kornél lesz a Kispál és a Borz előzenekara. A húsz éves átlagéletkorú együttes első bemutatkozó lemeze, az Egytől egyig Lovasi András Megadó Kiadójánál jelent meg 2009 végén. A frontember Nagy Istvánnal és a két gitárossal, Lázár Domokossal és Veres Imrével beszélgettünk a szigetes koncertről, a kezdetekről, a nehézségekről, sikerekről.
Honnan ismeritek egymást, hogy alakult meg az Esti Kornél zenekar? Nagy István: Dodival és Imivel egy általános iskolába jártunk. Én később Budapestre kerültem konziba, ahol énekeltem egy zenekarban, és ők eljöttek pár koncertet megnézni. Később iwiw-en megkerestek, hogy szeretnének egy Nirvana-szerű zenekart csinálni: ide hívtak énekelni, tetszett nekik, amiket korábban koncerteken csináltam – hozzáteszem, akkor még csak üvöltöztem, és egyáltalán nem tudtam énekelni. Hoztak pár GuitarPro programmal írt számot meg szöveget, amelyet megcsináltunk. Gondoltam, jól szólna egy lány is ebben a zenekarban, így a húgom lett a vokálos, ekkor már közös iskolai ismerősünk, Ádám is benne volt a dologban, mint basszusgitáros. Lázár Domokos: Mi már a közösségi site-ok nemzedéke vagyunk, ahol a gitárosok iwiw-en keresnek énekest. Dobosokkal amúgy sokáig gondban voltunk, két év alatt hármat is elfogyasztottunk. Tulajdonképpen akkor lendültünk be igazán, amikor – az akkor még csak 15 éves – öcsém beszállt.
Mi volt az alap célkitűzés, koncepció a zenekar indításakor?
L. D.: Már a kezdetektől fogva voltak saját számaink, ezért egyértelmű volt, nem akarunk örökre Smells Like Teen Spiritet játszó gimis banda lenni. Nyilván mi sem fogjuk letagadni a korai időszakunkat, az első, még igazi kölyökfejjel írt számainkra sem mondjuk azt, hogy az nem Esti Kornél. Nagyon fiatalon alapítottuk a zenekart, volt honnan fejlődnünk, de már akkor is bíztunk abban, hogy a saját dalainkkal ki tudunk törni Mezőtúrról, még ha ez nem is volt egy annyira tudatos cél.
A zenétek ugyanúgy merít az angolszász gitárzenékből, mint a magyar undergroundból. Mik voltak a fiatalkorotokat meghatározó zenei élmények, inspirációk?
L.D.: Nekem a Beatles volt az első nagy állomás, úgy hét-nyolc évesen. Az Esti Kornél alakulásakor már eléggé jó zenekarokat hallgattam: a Radioheadet akkor ismertem meg és mindmáig a legzseniálisabb zenekarnak tartom, aztán a Franz Ferdinand és az Arctic Monkeys első lemeze is meghatározó volt. Akkoriban jöttek be ezek a brit gitárzenék és elkapott a lendületük. Akkoriban sok Quimbyt hallgattam, nagyon imádtam, de fontosak voltak a magyar alter-hősök is: Európa Kiadó, Balaton, Trabant, ezeket édesapám révén már gyerekkorom óta hallgattam, hallgatom.
Veres Imre.: Nekem is az első meghatározó zenei élmény a Beatles volt hét éves koromban, az indított el mindent. Majd pár évvel később a Rolling Stones. Onnantól majdhogynem kronologikusan haladtam előre az időben és a zenekarokban. De mindig volt bennem egy késztetés, hogy én ennek az egésznek nem csak passzív, hanem aktív részese is akarok lenni, ennek köszönhetően kezdtem el gitározni.
N.I.: Nekem a zenei inspiráció akkoriban a Nine Inch Nails és a Kispál és a Borz különös keveréke volt, de hallgattam emellett Kraftwerket, Prodigyt, Depeche Mode-ot és még sok mindent. Kiskoromban rengeteg diszkót hallgattam a ’80-as évekből, ebből mostanra a progresszív elektronikus zene szeretete maradt meg, de meghatározó a kísérleti zene is: szeretem a zajokat és az ötletet, hogy mindenféle tárgyakból alternatív hangszereket lehet kreálni.
Hogyan jellemeznétek az Esti Kornél eddigi pályafutását?
L.D.: A mostani Esti Kornél egy nagyon természetes, szerves fejlődés eredménye - ez talán a legjobb kifejezés rá. Mindig is ebben hittünk és reméljük, ez után is ez fog minket jellemezni. Ha visszanézek, azt gondolom, minden pont időben és jókor történt eddig. Pont jó periódusban vált stabillá a zenekar, pont jókor kezdtünk el tehetségkutatókra járkálni - és jókor is hagytuk ezt abba -, és jókor volt a Petőfi Csarnok-os koncert a Kispál előtt. De az sem véletlen, hogy Lovasi András mikor dobta vissza a lemezünk kezdetleges verzióját, mert így egy évre rá már sokkal összeszedettebben tudtuk megcsinálni az első igazi nagylemezt. Bízni kell abban, hogy a dolgok tudattalanul is jó időben történtek és történnek meg velünk. Ha valami nem jön össze, az azért lehet, mert még nincs itt az ideje. Ha patetikus akarok lenni, azt mondanám, bízni kell a sorsszerűségben.
Mennyire hátráltat titeket, hogy mezőtúri zenekar vagytok? V.I.: A lehetőségek túlságosan behatárolják az embert, ha nem tud ebből kitörni, akkor egy idő után elfásul. De előnye, hogy egy ilyen városban teljesen más levegőt szív magába az ember, mint például egy budapesti masszában. Itt találkozik a rurális és urbánus kultúra, ami lehet, okoskodóan hangzik, de igenis, van jelentősége. N.I.: Hihetetlen lassú az információáramlás, és tehetetlenek az emberek. De az jó, hogy a helyi rádió játssza a számainkat. Mezőtúron amúgy szerintem sokan nem fogják fel, milyen útra léptünk. Feltörekvő zenekarként hogyan látjátok a magyar zenei valóságot? V.I.: Esetenként a szakma működése teljesen kiszámíthatatlan és nevetsége, ez eléggé zavaró néha. Persze kis ország, kis piac, és talán ennek köszönhetően nincsenek egyértelműen leosztva a lapok. Sokszor elakad az információ vagy megy az egymásra mutogatás. Bár ezzel nem csak a kezdő zenészek találkoznak. L.D.: Egy fesztiválszervezőnek, klubtulajdonosnak nem az számít, mennyire vagy tehetséges, meg mennyire jók a számaid, hanem hogy hányan ismerik a nevedet. El kell dönteni, mi az a határ, amin belül még áldozatot mersz hozni annak érdekében, hogy ismertebb legyél. Ez kezdő zenészként azért volt nehéz – és még most sem könnyű -, mert a zenei „hírnév” Magyarországon csak a feltételek emberivé válásával egyenlő. Nehéz a határt folyamatosan megtalálni, ha a koncerted után azon kell izgulni, hogy „jaj, remélem a klubtulaj olyan kedvében lesz, hogy ideadja a benzinpénzt, hogy hazamehessünk”. N.I.: A vidéki vagy akár még a budapesti klubok hangosítóinak sok esetben flegma és lekezelő öntudatát nem értem. Külföldön elvileg pont az ellenkezője van. Nem a zenekar van a hangosítóért, hanem fordítva. A ti esetetekben minek köszönhető, hogy eljutottatok idáig és sikeresen működtök? V.I.: Szorgalom, céltudatosság, kreativitás. A jó dalok, a közös célok mellett kell az is, hogy néha ütköztessük álláspontjainkat és képesek legyünk ezeket kulturáltan, a másikat is tiszteletben tartva megbeszélni. Másrészt oda kell figyelnünk arra, milyen visszajelzéseket kapunk akár a közönségtől, akár más emberektől. N.I.: Első sorban annak köszönhetünk mindent, hogy akarunk valamit csinálni. Iminek egyszer volt egy nagyon jó mondata erre: egy zenekar akkor tud igazán jól működni, ha elfelejti azt, hogy egy zenekar. Az én értelmezésemben, ha mindenki azt csinálja, amihez ért, az mindig jó. Ha ez eredményt szül és stabilan is marad, akkor ez működik, legyen szó egy teljesen más platformú cégről vagy egy zenei társulásról. L.D.: A zenélést csak fanatikusan lehet csinálni, ez pedig csak úgy megy, ha hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az jó. A lényeg, hogy akármilyen hatalmas színpadon is játszol, mindig a saját szobádban lepötyögött témából indulsz ki. Ennek van egy semmihez sem hasonlítható varázsa. Amíg ez megvan és nem csak a „szakmázás” marad, addig jól fogjuk magunkat érezni és addig jól fog működni ez az egész. Ebben hiszek.
Esti Kornél:
Lázár Ágoston – dob Lázár Domokos – gitár, vokál Nagy István – ének, billentyű, gitár Nagy Kata – vokál Pályi Ádám - basszusgitár Veres Imre – gitár
Troy Pierce, Miro Pajic, Luigi Rossi - Interjú (Together in the dark)
