Harminc éve történt az Oasis legendás knebworthi koncertje

Van az a koncert, amely idővel már nem egyszerűen koncertként él tovább. Az Oasis 1996. augusztus 10–11-i knebworthi hétvégéje ilyen lett: két este, összesen 250 ezer ember, és egy zenekar, amely abban a pillanatban nagyobbnak tűnt szinte mindennél Nagy-Britanniában.

Harminc év telt el azóta. Az Oasis a jubileum alkalmából archív felvételekkel és fotókkal idézte fel a két estét, a rajongók pedig pillanatok alatt megtöltötték a közösségi oldalakat saját emlékeikkel. Nem feltétlenül a setlistekkel vagy a technikai részletekkel. Inkább azzal, amire három évtized után is emlékeznek: a tömegre, a hosszú útra, az első akkordokra és arra az érzésre, hogy valami kivételesen nagy dolog közepén állnak.

A számok önmagukban is nehezen felfoghatók.

A két knebworthi koncertre 250 ezer jegyet adtak el kevesebb mint 24 óra alatt. A beszámolók szerint körülbelül 2,6 millió ember próbált bejutni – az akkori brit lakosság nagyjából öt százaléka. Az érdeklődés alapján az Oasis akár húsz estét is megtölthetett volna ugyanott.

Ez már nem egyszerűen egy sikeres rockzenekar története volt.

1996 nyarán az Oasis két album után járt. A Definitely Maybe 1994-ben berúgta az ajtót, a (What’s the Story) Morning Glory? pedig egy évvel később olyan dalokat tett közkinccsé, mint a Wonderwall, a Don’t Look Back In Anger vagy a Champagne Supernova. Mire Liam Gallagher kisétált Knebworth színpadára, a zenekar már nem felfelé tartott. Ott állt a csúcson.

És ezt a közönség is érezte.

Az évforduló körüli visszaemlékezések egyikében egy rajongó arról mesélt, hogy korábban már öt-hat alkalommal látta az Oasist, Knebworth azonban „teljesen más szint” volt. A Champagne Supernova első akkordjainál hátul állt, egy büfékocsi tetejéről nézve a tömeget. Előtte 125 ezer ember ugyanarra a dalra mozdult.

Mások egészen apró részleteket őriztek meg.

A színpadra vonuló zenekart. A közönség fölött pattogó hatalmas lufikat. A könnyeket. A végtelennek tűnő gyaloglást a helyszín felé. Még műanyag csirkék is előkerülnek az emlékekben.

„Mindenki boldog volt. Egyetlen hatalmas ünneplés volt az egész” – foglalta össze egyikük.

Talán éppen ezért maradt meg Knebworth ennyire erősen. Nemcsak az Oasis adott két óriási koncertet, hanem egy egész korszak látta saját magát visszatükröződni abban a hétvégében.

A brit gitárzene a kilencvenes évek közepén ismét a popkultúra centrumában volt. A britpop már nem szűk zenei mozgalomként működött, hanem divatot, bulvárlapokat, televíziót és generációs identitást mozgató jelenséggé vált. Az Oasis pedig ennek a pillanatnak az egyik legnagyobb zenekara lett.

Knebworth utóélete ezért sem halványult el.

A koncertek anyagából később élőalbum jelent meg, a 25. évfordulóra pedig egész estés dokumentumfilm készült. Az Oasis Knebworth 1996 2021-ben az év legnagyobb bevételű dokumentumfilmje lett az Egyesült Királyságban, miközben egy újabb generációnak is megmutatta, milyen léptékű eseménnyé nőtt az a két este.

Harminc év távlatából pedig már maguk az emlékek is furcsán viselkednek. Egy rajongó úgy fogalmazott, Knebworth olyan távolinak tűnik, mintha inkább egy fényképen létezne, mint a történelemben.

Pedig nagyon is megtörtént.

Emberek hajnalban indultak el otthonról, órákon át utaztak és gyalogoltak, majd százezres tömegben próbáltak minél közelebb kerülni a színpadhoz. Akkor még senki nem tudhatta pontosan, milyen helyet kap majd ez a hétvége a brit zenetörténetben.

Csak azt lehetett érezni, hogy valami történik.