Hol élnek a legönimádóbb emberek? Egy globális kutatás meglepő eredményei

Az önimádat kérdése régóta foglalkoztatja a társadalomtudományokat, most pedig a Michigani Egyetem kutatói egy átfogó, nemzetközi vizsgálattal próbálták feltérképezni, hogyan alakul a nárcizmus a világ különböző pontjain. A tanulmány több mint 45 000 résztvevő adatait elemezte 53 országból, és azt vizsgálta, miként jelennek meg a hétköznapi nárcisztikus vonások eltérő kulturális környezetekben.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatás nem nárcisztikus személyiségzavart diagnosztizált, hanem egy spektrum mentén mérte az olyan jellemzőket, mint a túlzott csodálatigény vagy a felfújt önkép. A pszichológusok szerint az egészséges önértékelés természetes része a személyiségnek, a gond ott kezdődik, amikor az önszeretet védekezési eszközzé válik a bizonytalanság és a belső feszültségek ellen.

A résztvevőket arra kérték, hogy értékeljék saját társadalmi státuszukat, valamint reagáljanak olyan állításokra, mint például „Szeretném, ha a riválisaim kudarcot vallanának” vagy „Középpontba kerülök kiemelkedő hozzájárulásaim révén”. Ezekből a válaszokból rajzolódtak ki azok a mintázatok, amelyek több meglepő következtetéshez vezettek.

Az országok rangsorában Németország, Irak, Kína, Nepál és Dél-Korea kerültek az élmezőnybe a nárcisztikus jellemzők átlagos szintjét tekintve. Ezzel szemben Szerbia, Írország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Dánia a legalacsonyabb értékeket mutatták. Az Egyesült Államok – sokak várakozásával ellentétben – csak a 16. helyen végzett, ami inkább középmezőnynek számít.

Az adatok szerint a magasabb GDP-vel rendelkező országokban általában erősebbek a nárcisztikus vonások, ám az igazi fordulat a kollektivista társadalmak esetében jelent meg. A korábbi elképzelésekkel szemben ezekben az országokban nem feltétlenül nyomják el az egyéni egót: sok esetben kifejezetten magas a nárcisztikus csodálat szintje.

A kutatók értelmezése szerint ezekben a kultúrákban a kiemelkedés nem feltétlenül önzésként, hanem a szigorúbb társadalmi struktúrákon belüli érvényesülés egyik eszközeként jelenik meg. A nárcisztikus vonások így segíthetnek eligazodni egy hierarchikusabb rendszerben, miközben teret adnak az egyéni megmutatkozásnak is.

A tanulmány végső tanulsága, hogy a nárcizmus nem pusztán egyéni tulajdonság, hanem szorosan összefügg a kulturális normákkal, a gazdasági környezettel és a társadalmi elvárásokkal. Az önimádat kérdése tehát jóval összetettebb annál, mint hogy egy-egy nemzetet egyszerűen „önzőnek” vagy „visszafogottnak” bélyegezzünk.