Az algoritmusok átírják, kit találunk vonzónak

Az első okostelefonunk és az ötödik társkereső alkalmazás között valami alapvetően megváltozott abban, hogy mit találunk vonzónak. A preferenciáink egyre specifikusabbá váltak, az elvárások listája egyre hosszabb lett, és ma már egy teljesen korrekt első randi is könnyen csalódásnak tűnhet, még mielőtt a másik kiinná az italát.

Ennek a jelenségnek a pszichológiai háttere azonban jóval az Instagram vagy a Tinder megjelenése előtt ismert volt. Robert Zajonc amerikai pszichológus már 1968-ban leírta a „mere exposure effect”, vagyis a puszta kitettség hatását. A jelenség lényege, hogy amit gyakrabban látunk vagy amivel rendszeresen találkozunk, azt idővel vonzóbbnak érezzük. Az agy a megszokást biztonságként értelmezi, ezt a biztonságérzetet pedig sokszor vonzalomként dolgozza fel.

A közösségi média és a társkereső alkalmazások nem ezt a mechanizmust találták fel – csupán digitális környezetbe helyezték át. Ahogy a Body+Soul összefoglalja, ami korábban természetes módon alakult ki két ember között – ugyanazzal a személlyel újra és újra összefutni, fokozatosan megismerni egymást, hagyni, hogy a vonzalom lassan épüljön –, azt ma algoritmusok végzik el.

Minden egyes pillanat, amit egy profilon töltünk, adatként szolgál. Az alkalmazás figyeli, melyik arcnál időzünk tovább, melyik képnél lassítunk a görgetésen, milyen embereket nézünk meg újra. Ezekből egyre pontosabb mintázatot épít, majd újabb és újabb, egyre inkább személyre szabott profilokat ajánl. Idővel kialakul bennünk egy digitális ideálkép, amelyhez akaratlanul is minden valós találkozást hasonlítunk.

Moira Weigel, a Harvard összehasonlító irodalom professzora a Harvard Gazette-nek arról beszélt, hogy a társkereső alkalmazások algoritmusai bizonyos típusú partnerek felé optimalizálnak. Ez alapvetően eltér attól, ahogyan a romantikus vonzalom az emberi történelem nagy részében működött.

Ennek következménye a való életben jelenik meg. A velünk szemben ülő embert gyakran egy képernyőn kialakult ideálhoz mérjük, és ha néhány perc alatt nem felel meg ennek a képnek, hajlamosak vagyunk lezárni az ismerkedést, mielőtt valóban elkezdődhetne.

Csakhogy az emberek nem készen érkeznek. Azok a tulajdonságok, amelyek miatt valaki igazán vonzóvá válik, ritkán mutatkoznak meg az első három percben. Márpedig a folyamatos görgetés és a gyors döntések kultúrája éppen erre a néhány percre kondicionált bennünket.

Sokunknak van olyan kapcsolata vagy ismeretsége, amely első találkozáskor nem tűnt különlegesnek, később mégis meghatározóvá vált. Éppen ezért a pszichológusok szerint érdemes időt hagyni annak, hogy a puszta kitettség hatásatermészetes módon működhessen – nem egy végtelen algoritmikus hírfolyamban, hanem két ember között, a való életben.