Debütalbummal jelentkezik Amelie Lens
Írta: Ostroml
Megérkezett az első hivatalos részlet Amelie Lens debütalbumáról. A producer bejelentette, hogy szeptember 4-én jelenik meg első nagylemeze, AURA címmel.
A 11 számos album a saját kiadóján, a EXHALE Records égisze alatt érkezik digitális formában, valamint limitált, kék–fehér duplabakelit kiadásban is.
A bejelentéssel együtt megérkezett az első single, az our frequency is.
A lemez megjelenése szimbolikus időpontban érkezik: idén tíz éve jelent meg Lens első hivatalos kiadványa, az Exhale, amely később a teljes EXHALE-univerzum alapját adta.
Az AURA a producer szerint egyszerre készült nagy fesztiválszínpadokra és sötét klubterekre. A feszes, energikus technoalapok mellett több személyesebb elem is helyet kapott az anyagon, köztük Amelie Lens saját vokáljai.
A producer úgy fogalmazott:
„Az AURA az én történetem. A közönség és köztem lévő kapcsolatról szól.”
Hozzátette, hogy számára a zene mindig menedéket jelentett, és az album végigköveti azt az utat, amely a kis kluboktól a világ legnagyobb fesztiváljaiig vezetett.
Lens szerint az anyag nemcsak a karrierjéről szól, hanem az elmúlt évek személyes változásairól is:
- az anyaságról,
- az EXHALE felépítéséről,
- valamint arról, hogyan próbálta egyensúlyban tartani ezeket az életében.
A most megjelent our frequency már előrevetíti a lemez világát: hipnotikus techno groove-ok, feszes ritmusok és érzelmesebb atmoszféra találkozik benne.
Az AURA azután érkezik, hogy Amelie Lens áprilisban kiadta a whatever you do című single-jét a Sony Musicgondozásában.
A belga producer továbbra is a techno egyik legerősebb fesztiválneve: a DJ Mag Top 100 DJs 2025 listáján a 38. helyen végzett, idén pedig nagy visszhangot kapott Sara Landry társaságában előadott b2b szettje az Ultra Miami idei kiadásán.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: