Art With Me 2025: új helyszín, változatlan szív

Az Art With Me 2025-ben látványos, mégis természetes váltással érkezett meg Miami szívébe. A korábbi, szigetszerű elszigeteltség után az RC Cola Plant ipari tere és Wynwood nyers környezete új keretet adott a fesztiválnak. A helyszínváltás nem egy álomvilágot idézett meg, hanem határozottan a város lüktetéséhez kapcsolta az eseményt, miközben az alapvető értékek érintetlenek maradtak.

A fesztivál egyik legfontosabb sajátossága továbbra is a nyitottság és a valódi jelenlét volt. A Miami Art Week sűrű, gyakran kizárólagos eseményei között ritkaságszámba ment, hogy családok együtt érkezzenek, a gyerekek festhessenek, alkothassanak, miközben a felnőttek rövid időre elmerültek a zenében, majd visszatértek hozzájuk. Az Art With Me nem menekülést kínált, hanem a mindennapi élet kibővített, elfogadó változatát.

A hétvége érzelmi tengelyét Anthony Fieldman monumentális Apotheneum installációja adta. A fény és hang lassú, tudatos áramlása megállásra késztette az embereket. A Telquel ambient zenei világa naplementétől hajnalig tartotta fenn ezt az időtlen állapotot, ahol nem volt sürgetés, csak figyelem.

Hasonló szellemiséggel működött a zenei meditációs tér is. Fejhallgatók mögött, lehunyt szemmel, telefonok nélkül ültek és feküdtek az emberek, teljesen átadva magukat a hangnak és a csendnek. Ez a kontraszt – mozgás után elcsendesedés, felszabadulás után elmélyülés – mindig is az Art With Me egyik legerősebb sajátja volt.

Zeneileg is emlékezetes pillanatok születtek. Christian Löffler finom, türelmes és érzelmekkel teli szettje különleges figyelmet teremtett. Az All Day I Dream színpadán Pippi Ciez és Tim Green pontosan azt a meleg, áramló hangzást hozta, amelyhez a közönség mosolyogva, jelenléttel kapcsolódott. Eric Prydz, Dixon b2b Jimi Jules és Luciano fellépései pedig magabiztos, következetes ívet adtak az estének, minden kapkodás vagy túlzás nélkül.

Az Art With Me 2025 nem akarta újrajátszani a múltját. A helyszín más lett, a környezet zajosabb, a keretek feszesebbek. Mégis megmaradt az a gondoskodás és személyesség, amelyet Matt Caines és az alapítók évek óta beépítenek a fesztiválba. Talán kissé rendezetlenebb volt, mint korábban, de őszinte maradt – és ebben az őszinteségben rejlett az ereje.