Milliárdos iparág, éhező DJ-k – az elektronikus zene kettős valósága

Az elektronikus zeneipar az elmúlt években robbanásszerű növekedésen ment keresztül, elérve a 12,9 milliárd dollároséves bevételt. Ez a szám nemcsak az iparág népszerűségét, hanem gazdasági erejét is jelzi – a fesztiválok, klubestek és online platformok virágzása új aranykort teremtett a műfaj számára. Azonban a csillogás mögött egy súlyos egyenlőtlenség húzódik meg, amelyről ritkán esik szó.

A legnagyobb nevek – Calvin Harris, David Guetta vagy Peggy Gou – multimilliomosok lettek abból, hogy a világ legnagyobb színpadait uralják. Ők azok, akik a főműsoridőben játszanak, és egy-egy fellépésért akár milliókat is kereshetnek. A magazinok címlapjain mosolygó DJ-sztárok a siker és a luxus szimbólumai lettek, de ez csak a történet egyik oldala.

A valóság az, hogy a DJ-k túlnyomó többsége egészen más életet él. A kisebb klubokban, bárokban és underground rendezvényeken fellépő művészek gyakran alig tudnak megélni abból, amit a zenélés hoz számukra. Sokuk másodállásra kényszerül, vagy a stúdiómunkát és a fellépéseket is önköltségen finanszírozza.

Ez a kettősség tökéletesen tükrözi az iparág működését: miközben a bevételek egyre nőnek, a pénz eloszlása továbbra is aránytalan. Az elektronikus zene iránti érdeklődés globálisan erősödik, de az ebből származó profit főként a csúcson lévő néhány sztárhoz és nagyvállalathoz kerül. A feltörekvő DJ-k számára pedig marad a remény, hogy egyszer ők is áttörhetnek – miközben a zene szeretete marad az egyetlen valódi hajtóerő.

Az elektronikus zene ma már nemcsak kulturális, hanem gazdasági hatalom is. De amíg az iparág csúcsán néhány név uralja a reflektorfényt, addig a háttérben továbbra is ezrek dolgoznak láthatatlanul – szenvedéllyel, áldozatok árán, a következő lemez reményében.