Cikkek: 28552 | Ma megjelent: 3
onemusic logo

deadmau5 saját DJ-szoftvert épített: itt az AUTO/PILOT

Írta: Ostroml

deadmau5 sosem elégedett meg azzal, hogy két tracket egymás mellé tegyen és megkeresse közöttük a megfelelő átmenetet. Az AUTO/PILOT nevű új szoftverével most magát a DJ-szett felépítését próbálja újragondolni: a deckalapú munkát idővonallal, automatizálással, plug-inekkel és komoly külső vezérlési lehetőségekkel rakja össze egyetlen performance-környezetben.

A Windowsra és macOS-re elérhető Public Beta mögött deadmau5 mellett Steve Duda, a Serum szintetizátor-plug-in fejlesztője áll. Ez már önmagában jelzi, hogy az AUTO/PILOT nem egyszerűen egy újabb DJ-program szeretne lenni a piacon.

A koncepció egyik legérdekesebb része az idővonal. A DJ-k ezen építhetik fel és szerkeszthetik a teljes szett struktúráját, miközben a futó zenéket külső plug-inekkel valós időben alakíthatják, effektezhetik és rendezhetik át. Ez közelebb viszi a DJ-zést ahhoz a munkafolyamathoz, amelyet egy producer egy DAW-ban használ, miközben megmarad az élő előadás szabadsága.

Két fő munkatér választja szét a felkészülést és a színpadi használatot. A Perform mód az élő lejátszásra koncentrál, míg az Edit felületén komplett szettek építhetők fel és finomhangolhatók. Nem kell tehát mindent előre betonba önteni, de annak is van tere, aki egy összetett show legapróbb részleteit szeretné előkészíteni.

Az alapvető DJ-funkciók természetesen nem maradtak ki. Az AUTO/PILOT automatikus BPM-felismerést, szerkeszthető beatgridet és cue pontokat kínál, valamint lehetővé teszi egyes zenei szakaszok átugrását. Meglévő zenei könyvtárak XML-gyűjteményként importálhatók, a tempó és a hangmagasság kezelését time-stretching és pitch funkciók segítik, más zenei szoftverekkel pedig Link Audio kapcsolaton keresztül tartható a szinkron.

Itt válik különösen fontossá Duda szerepe. A tempó és a beatgrid felismeréséhez használt algoritmusok az ő munkáját is dicsérik, ami gyorsabb és pontosabb trackelemzést ígér. Egy DJ-szoftvernél ez kevésbé látványos funkció, mint egy új effekt vagy kezelőfelület, a gyakorlatban viszont alapvetően meghatározhatja, mennyire lehet megbízni a rendszerben egy élő szett közben.

Az AUTO/PILOT ráadásul láthatóan nem csak azokra gondol, akik laptopon szeretnék reprodukálni a hagyományos DJ-pult működését. A mély MIDI- és OSC-támogatás rugalmas kontrollerintegrációt és routingot tesz lehetővé, így összetett live setupok központja is lehet. Egyetlen vezérlő helyett több eszköz, szoftver és előre programozott folyamat dolgozhat együtt.

Ez nagyon is deadmau5-féle megközelítés. Élő produkcióiban régóta összemosódik a zenész, a producer és a technológiai megszállott szerepe. Korábbi OSC/PILOT projektje már arra épült, hogy a DAW-okból érkező OSC-adatokat látványos és rugalmas módon lehessen kezelni. Az AUTO/PILOT ezt a gondolkodást viszi tovább, csak most már maga a DJ-performance kerül a rendszer középpontjába.

Az első reakciók alapján éppen ez fogta meg a DJ-ket is. Egy kommentelő a hangon és vezérlésen keresztüli kreativitást emelte ki, BROMAD pedig ennél jóval egyszerűbben fogalmazta meg a vonzerőt: „Ha ez azt jelenti, hogy talán soha többé nem kell Rekordboxot használnom, akkor fogd be, és vidd a pénzem.”

Hogy az AUTO/PILOT valóban képes lesz-e alternatívát teremteni a DJ-k által évek alatt megszokott rendszerekkel szemben, azt egy Public Beta alapján még korai eldönteni. Az irány viszont érdekes: nem egyszerűen ugyanazt a DJ-pultot próbálja újrarajzolni egy laptop kijelzőjén, hanem azt kérdezi, hogyan nézne ki egy DJ-szoftver, ha eleve produceri és élő elektronikus zenei gondolkodásból építenék fel.

A válaszba jelenleg 44,95 euróért lehet belépni. Az AUTO/PILOT végleges verziójának megjelenési dátuma egyelőre nincs – és valószínűleg éppen a mostani bétaidőszak dönti majd el, mennyire messz lehet vinni az ötletet.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket
szakertoikonyvek.hu
HUGEL