Visszatér Berlin utcáira a Fuckparade

Berlinben szombaton nem egyszerűen nyolc soundsystem indul útnak, hanem egy közel három évtizedes vita gurul vissza az utcákra arról, kié a klubkultúra, és maradt-e még hely az undergroundnak a folyamatosan dráguló városban. Egy év szünet után visszatér a Fuckparade, ezúttal „(un)Fuck the Planet” mottóval.

A menet 14 órakor indul a Mitte városrészben található Reinhardtstraße bunkertől, majd Prenzlauer Bergen és Friedrichshainon keresztül halad a Leipziger Platz felé. Az útvonal több olyan pontot is érint, ahol egykor klubok működtek – így Berlin eltűnő éjszakai térképe maga is része lesz a demonstrációnak.

A szervezők 3000–5000 résztvevőre számítanak. Zene természetesen lesz, méghozzá bőven: nyolc soundsystem mozog a karavánnal, a house-tól egészen a gabberig húzva a spektrumot.

De a Fuckparade ragaszkodik hozzá, hogy ne egyszerű utcai technobuliként tekintsenek rá.

A demonstráció 29 éve a berlini rave-kultúra politikusabb, nyersebb oldalát képviseli. A Loveparade ellenpólusaként született, részben arra reagálva, hogy a techno egykor underground közegéből egyre nagyobb, szponzorálható és piacosítható tömegkultúra lett.

A Fuckparade erre sosem egy kisebb Loveparade-del válaszolt. Éppen ellenkezőleg: azt próbálta megőrizni, amit a techno intézményesülése közben elveszni látott – az autonómiát, a szabad tereket és a kereskedelmi logikán kívül szerveződő közösségeket.

Ezért az idei követelések is nagyon konkrétak.

A szervezők a klubokat és szubkultúrákat fenyegető emelkedő bérleti díjakat és energiaköltségeket emelik ki, miközben problémának tartják az éjszakai kultúra egyre erősebb kommercializációját is. Külön ügyként kezelik a free party-kra nehezedő jogi nyomást, valamint azokat a zajvédelmi előírásokat, amelyek szerintük ellehetetleníthetnek bizonyos kulturális tereket és eseményeket.

Utóbbi kérdésben nem csak hangfalakkal tiltakoznak: jogi úton is fellépnek.

A tét Berlinben különösen érzékelhető. A város klubkultúrája évtizedeken át abból a sajátos helyzetből profitált, hogy elhagyott ipari épületek, olcsó terek és átmenetileg használaton kívüli ingatlanok egész hálózata állt rendelkezésre. Ezekből születtek azok a helyek és közösségek, amelyek később Berlin nemzetközi kulturális identitásának részévé váltak.

Csakhogy ami egykor üres raktár volt, ma gyakran értékes ingatlan.

A demonstráció politikai identitását a szervezők a berlini Pride kapcsán is hangsúlyozzák. Érvelésük szerint a CSD történetét sem lehet pusztán látványos ünnepként kezelni: a Stonewall-lázadás, a rendőri razziák és az LGBTQ+ közösségek jogaiért folytatott küzdelem ott vannak a gyökereinél.

Szerintük ugyanez a különbségtétel fontos a Fuckparade esetében is.

„Mindkét demonstráció politikai, mindkettő a sokszínűség mellett áll ki. Ez komoly ügy. A bulizás ideje az afterpartikon jön el” – fogalmaznak.

Ez a mondat jól leírja azt az ellentmondást, amelyből a Fuckparade mindig is táplálkozott. Kívülről nézve teherautók, hangfalak, techno és több ezer táncoló ember vonul végig Berlinen. Belülről azonban a zene nem díszlete a demonstrációnak, hanem maga a közeg, amelynek fennmaradásáért demonstrálnak.

A Fuckparade történetének legismertebb popkulturális pillanata is az utcán született. A 2000-es felvonuláson készült az a felvétel, amely évekkel később Techno Viking néven járta be az internetet. A félmeztelen, szigorú tekintetű férfi menetelése a korai virális videók egyik ikonikus jelenetévé vált, és olyanokhoz is eljuttatta a berlini esemény képét, akik magáról a demonstrációról semmit sem tudtak.

A mém túlélte az internet több korszakát. A mögötte álló konfliktusok pedig szintén nem tűntek el.

Huszonkilenc év után a Fuckparade ezért még mindig ugyanazért megy ki az utcára, csak egy megváltozott Berlinben. A kérdés már nem az, hogy a techno válhat-e üzletté – az rég megtörtént. Hanem az, hogy maradhat-e mellette olyan tér is, amelyet nem kizárólag az üzlet szabályai tartanak életben.