Újrahasznosított bakelitek jöhetnek a zeneiparban

A bakelit reneszánsza az elmúlt évek egyik leglátványosabb zeneipari visszatérése volt.

A vinyl újra státuszszimbólummá, gyűjtői tárggyá és a fizikai zenehallgatás egyik legfontosabb formájává vált. A növekvő kereslet azonban egyre erősebben vetette fel a kérdést: hogyan lehet fenntarthatóbbá tenni egy alapvetően energia- és nyersanyagigényes gyártási folyamatot?

Erre keresett választ az a friss iparági pilotprogram, amelyet a Warner Music Group és a GZ Media közösen indított.

A projekt során azt vizsgálták, hogy az eladatlan bakeliteket milyen arányban lehet újra feldolgozni úgy, hogy az így készült lemezek továbbra is megfeleljenek a kereskedelmi minőség követelményeinek.

A kísérlet keretében nagyjából tízezer lemezt daráltak be és préseltek újra, különböző újrahasznosítási arányokkal.

A tesztelt keverékek 10 és 100 százalék közötti visszadolgozott alapanyagot tartalmaztak.

A minták eltérő présüzemekből, különböző kiadóktól és különféle lemezsúlyú kiadványokból érkeztek, hogy minél átfogóbb képet adjanak a folyamat működőképességéről.

A legfontosabb kérdés természetesen a hangminőség volt.

Ennek vizsgálatára az iparág egyik legtekintélyesebb helyszínét választották: az Abbey Road Studiosban vakteszteket tartottak, ahol masteringmérnökök és zeneipari szakemberek hallgatták végig a mintákat.

Az eredmények meglepően biztatónak bizonyultak.

A Warner közleménye szerint a visszanyert anyag sikeresen integrálható új, kereskedelmi minőségű préselésekbe, miközben a gyártási sztenderdek és a hangzás is megfelelő szinten tartható.

A tesztek alapján a legkiegyensúlyozottabb eredményt a 25 százalék újrahasznosított és 75 százalék új alapanyagból álló keverék hozta.

Ez a kombináció stabil minőséget, jó lejátszhatóságot és kiegyensúlyozott hangképet produkált.

A teljes egészében újrahasznosított lemezek ugyanakkor már gyengébben teljesítettek.

A tesztelők gyakrabban tapasztaltak pattogást, kattanásokat és háttérzajt, ami jelenleg még korlátot szab a százszázalékos újrahasznosításnak.

Miles Showell, az Abbey Road vezető masteringmérnöke szerint ugyanakkor éppen az volt a legmeglepőbb, hogy a különböző keverési arányok mellett a préselések mennyire következetes minőséget mutattak.

Ez szerinte világos jelzés arra, hogy a fenntarthatóság és a magas hangminőség nem feltétlenül zárják ki egymást.

A pilot nemcsak akusztikai szempontból vizsgálta a folyamatot.

A kutatás a teljes életciklus környezeti terhelését is elemezte.

Az eladatlan lemezek begyűjtése, szállítása, ledarálása és újrafeldolgozása a jelenlegi gyártási modellhez képest több mint tízszázalékos szén-dioxid-kibocsátás-csökkenést eredményezett.

Ez különösen fontos adat annak fényében, hogy a fizikai zenehordozók karbonlábnyoma egyre nagyobb figyelmet kap.

Egy 2024-es iparági felmérés szerint egy szabványos, 140 grammos fekete vinyl legyártása valamivel több mint egy kilogramm szén-dioxid-egyenérték kibocsátással jár, ami nagyjából egy korsó tehéntej előállításához kapcsolódó terheléssel vethető össze.

A mostani pilot jól illeszkedik a szélesebb iparági törekvésekbe.

Idén márciusban a Key Production Group külön újrahasznosítási szolgáltatást indított olyan lejátszhatatlan bakelitek és CD-k számára, amelyeket új kiadványok alapanyagává dolgoznának vissza.

Mindez arra utal, hogy a vinylipar elkezdett komolyan foglalkozni saját környezeti lábnyomával.

A kérdés már nem az, hogy szükség van-e változásra, hanem az, milyen gyorsan lehet ezt technológiailag és gazdaságilag is működő rendszerré alakítani.

A mostani eredmények alapján úgy tűnik, a bakelit jövője nemcsak analóg, hanem fenntarthatóbb is lehet.