Először engedtek kamerákat a berlini KitKatClub egy valódi szombat éjszakájára
Írta: Ostroml
A berlini KitKatClub mítoszának fontos része, hogy ami odabent történik, az odabent is marad. A telefon kameráját nem lehet csak úgy elővenni, a tánctér pedig nem válik hajnalra több száz Instagram-sztorivá. Több mint harminc év után azonban a klub először engedett be kamerákat egy valódi szombat éjszakára.
Ebből született a One Night at KitKat, amely szeptember 30-tól lesz látható az ARD Mediathek kínálatában. A dokumentumfilm néhány héttel a KitKatről készült mozifilm után érkezik, de nem egyszerűen újabb alkalmat keres arra, hogy megmutassa Berlin egyik leghírhedtebb éjszakai helyét.
A kamerák ezúttal egyetlen éjszakát követnek végig.
Ez már önmagában kényes vállalkozás. A KitKat ugyanis részben éppen azért tud olyan térként működni, amilyen, mert az embereknek nem kell folyamatosan attól tartaniuk, hogy valaki felveszi őket.
A klub, ahol a telefonodnak nincs szeme
A KitKat a techno, a fétiskultúra és a szexpozitív éjszakai élet metszéspontján építette fel saját világát. A bejáraton túl sokan levetik az utcai ruháikat, kinky vagy fétisöltözékre váltanak, odabent pedig olyan szabadságfokkal találkoznak, amely egy átlagos klubban elképzelhetetlen lenne.
Ennek viszont feltételei vannak.
Az egyik legfontosabb a kameratilalom. Nem egyszerű házirendről van szó, hanem egyfajta társadalmi szerződésről: aki belép, elfogadja, hogy mások intimitása nem válhat tartalommá.
Ez egyszerre védi a vendégeket és táplálja a KitKat körüli legendát. Rengetegen hallottak történeteket arról, milyen egy éjszaka odabent, de aki még nem járt a klubban, többnyire mások elbeszéléseire és a saját képzeletére van utalva.
A One Night at KitKat ezért különös helyzetből indul. Hogyan lehet megmutatni egy olyan klubot, amelynek működéséhez éppen az szükséges, hogy ne figyeljék kamerák?
Az alkotók válasza az volt, hogy nem a leglátványosabb jeleneteket próbálták levadászni.
Nem a meztelenség az érdekes
A film az alapítókat, dolgozókat és vendégeket követi, és személyes történeteken keresztül próbál közelebb kerülni ahhoz, mit keresnek az emberek ebben a térben.
Megszólal például a klub egyik DJ-je, Don Basti és barátnője, Nora. Történetükben a KitKat már nem egyszerűen egy hely, ahol hajnalig szól a techno: depresszióról, testképről és arról beszélnek, hogyan lehet egy ilyen közegben másfajta viszonyt kialakítani saját magukkal.
Megan korábban szakácsként dolgozott, ma domina. Rajta keresztül a szexuális önrendelkezés kerül előtérbe, de a film nem áll meg annál a kényelmes állításnál, hogy a szabadság önmagában minden problémát megold.
Mert egy szexpozitív klubban is vannak határok. Sőt, talán éppen ott különösen fontosak.
A beleegyezés, a kommunikáció és a bizalom nem díszítőelemei ennek a kultúrának. Ezek nélkül a szabadság nagyon gyorsan valaki más határainak átlépésévé válhat. A dokumentumfilm ezért arra is kíváncsi, hogyan működnek a KitKat védelmi mechanizmusai – és hol ér véget a hatékonyságuk.
Ez jóval érdekesebb kérdés annál, hogy ki mennyi ruhát visel a tánctéren.
Szabadság, aminek szabályai vannak
Kívülről a KitKatről könnyű szélsőségekben beszélni. Valakinek a berlini szabadság szimbóluma, másnak egyszerűen egy botrányos hely, ahol bármi megtörténhet.
A valóság ennél összetettebb.
Egy olyan térben, ahol az emberek tudatosan engednek el társadalmi konvenciókat, még nagyobb jelentősége lehet annak, hogy a megmaradó szabályokat mindenki komolyan vegye. Hol húzódik a személyes szabadság határa? Mit jelent valóban beleegyezni valamibe? Mit tehet egy klub, ha valaki ezt nem tartja tiszteletben?
A One Night at KitKat láthatóan nem akar egyszerű választ adni ezekre.
Kristian Costa-Zahn, az ARD kulturális programigazgatója szerint a rendezők megfigyelő, ítélkezéstől mentes nézőpontból közelítettek a klubhoz. A filmet az iráni alkotópáros, Mohsen Najafimehri és Diba Darbari rendezte, akiknek éppen az volt a feladatuk, hogy úgy vigyék be a nézőt ebbe a világba, hogy közben ne csináljanak belőle kukkolnivalót.
Ez talán a projekt legnehezebb része.
A KitKatClubot ugyanis nagyon könnyű lenne pusztán meztelen testekkel, szexszel és technozenével eladni. Csakhogy harminc év történetét aligha magyarázná meg, ha a kamera egyszerűen azt keresné, mi sokkolja legjobban az otthoni nézőt.
Az érdekesebb kérdés az, miért érzik emberek generációi szabadabbnak magukat ebben a furcsán szigorú, mégis szélsőségesen megengedő térben.
A dokumentumfilm korhatáros: 16 éven felülieknek ajánlott, az ARD Mediathekben pedig az életkor-ellenőrzéstől függően csak este 10 után lehet majd elindítani.
Talán ez lesz az első alkalom, hogy ennyien láthatják egyszerre, milyen egy szombat éjszaka a KitKatban.
A telefonjuk kameráját viszont továbbra is jobb lesz a zsebükben hagyni.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: