fabric megújította a hangrendszert a 2. és 3. teremben
Írta: Ostroml
London híres klubja, fabric jelentős hangtechnikai fejlesztést hajtott végre a 2. és a 3. teremben — az első teljes átalakításokról szóló munkák közel egy évtizede nem történtek meg. A projektet a norvég installációs szakértő, NNNN Audio és Matt Smith, a klub műszaki vezetője jegyzik. Smith elmondása szerint a 2. teremben egy hatpontos rendszert alakítottak ki: valójában egy négyes fő rendszer kiegészítve oldalsó fill hangdobozokkal. A rendszer különlegessége az egyedi multicell full-range dobozok tetején elhelyezett 21-inch basszushorn, és a terem körül patkó alakban elhelyezett hét basszisszekrény. A 3. terem építészeti sajátosságai komoly kihívást jelentettek, de Smith szerint a legfeltűnőbb újítások a mélynyomók: „ We can wobble the concrete floor” — azaz olyan subs-ek kerültek be, amelyek képesek megmozgatni a betonpadlót. A munkálatok magukban foglalták az akusztikai paneleket is; az előző rendszert eltávolították, az újat pedig öt nap alatt felépítették, majd 24 órás eseménnyel nyitották meg a terepet. A 2. terem utoljára 2016-ban kapott jelentősebb frissítést, a 3. terem pedig 2018-ban esett át kisebb átalakításon. Az idei fejlesztés a klub szélesebb körű beruházásának része: korábban Room 1-be Bodykinetic táncparkett került a mélyfrekvenciák továbbításának javítására, és történetének első komoly bővítését kapta a hely legendás Martin Audio rendszere. 2023-ban pedig sarokbolt és pizzapult is nyílt a helyszínen. A NNNN szóvivője azt emelte ki, hogy a fabricnál a hang, az építészet és a kultúra elválaszthatatlanok: a cél egy olyan rendszer megtervezése volt, amely vizuálisan belesimul a nyers, ipari térbe, miközben a tánctéren erőteljes, tiszta és érzelmileg hatásos élményt nyújt mind a közönségnek, mind a DJ-knek.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: