Sister Bliss könnyek között tér vissza a színpadra Maxi Jazz emlékével
Írta: Ostroml
A Faithless társalapítója, Sister Bliss a közelmúltban adott interjút a Sky TV-nek, amelyben őszintén mesélt arról, milyen érzelmekkel jár visszatérni a színpadra a legendás frontember, Maxi Jazz halála után. Maxwell Fraser, azaz Maxi, a zenekar lírai középpontja volt, akinek hangja és szövegei olyan ikonikus dalokat tettek felejthetetlenné, mint az „Insomnia” vagy a „God Is a DJ”. A frontember 2022-ben hunyt el álmában, békés körülmények között, világszerte megindítva a közönséget és a zeneipart.
Sister Bliss szerint a visszatérés „érzelmes és váratlan”. A Sky TV kérdésére azt válaszolta: „Nyolc év kihagyás után nem gondoltam volna, hogy valaha is újra élőben játszunk. Már elfogadtam.” De a rajongók nem hagyták annyiban – állandó kérleléseik és szeretetük hatására végül újra színpadra állt a formáció, hogy egy Maxi Jazz emlékének szentelt, tiszteletteljes és kreatív show-t hozzanak létre.
A koncertprogramot Rollo Armstronggal, a Faithless másik alapítójával és a show kreatív vezetőjével, Jvan Moranddalközösen tervezték meg. A londoni visszatérő koncert olyan erős érzelmi hatással bírt, hogy Sister Bliss egyik barátja így fogalmazott: „Soha nem láttam ennyi felnőtt férfit sírni. Bárcsak Maxi itt lett volna, hogy lássa, mennyire szerették őt.” A fellépés egyszerre szolgált búcsúként és ünnepként – a Faithless zenei örökségét és Maxi Jazz életművét helyezve a középpontba.
A különleges emlékműsorral európai turnéra indul a zenekar. A közelgő állomások között szerepel a Weekender Festival (Jersey), a Nieuwpoort Beach Festival (Belgium), a Das Fest (Németország), a Parken Festival (Norvégia)és a Primer Music Festival (Görögország) is, további dátumok pedig a Faithless hivatalos weboldalán érhetők el.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: