Fizikaóra nappal, techno éjjel: Karsten Alfermann kettős élete

Karsten Alfermann története első hallásra szokatlan, mégis természetes ívet rajzol. Nappal a hamelni Schiller Gimnázium fizikatanára, este pedig a techno világában alkot „Maschinenmusik” néven. A tanári katedra és a sötét, lüktető tánctér között látszólag nagy a távolság, ő azonban néhány év alatt magabiztosan hidalta át ezt a különbséget.

2007 óta tanít fizikát, és saját bevallása szerint a strukturált, felelősségteljes iskolai lét mellé a zene jelenti számára az egyensúlyt. A „Maschinenmusik” néven publikált felvételek hamar eljutottak a diákjaihoz is. Egyikük egyszer rákérdezett: „Ön Maschinenmusik?” – és ezzel gyakorlatilag az egész iskola előtt lelepleződött a művésznév. A reakciók meglepően pozitívak voltak: a diákok menőnek tartják, sőt egyikük még „auráról” is beszélt, amikor a tanár kisugárzását jellemezte.

Alfermann számára a közösségi média világa kezdetben idegen terep volt. Introvertált alkatként nehézséget jelentett kilépni a komfortzónájából, de mára megtalálta a saját hangját. Nem szerepet játszik, hanem önazonosan van jelen, miközben világosan meghúzza a határokat: jelenlegi diákjait nem követi vissza, csak akkor, amikor már nem tanítja őket. A szakmai és a személyes tér elválasztása számára alapelv.

Zenei világát erősen meghatározzák a techno nagyjai – Paul Kalkbrenner, Sven Väth vagy Carl Cox –, ugyanakkor saját természettudományos hátterét is beépíti munkájába. Videóiban például a Fletcher–Munson-görbéket is bemutatja, elmagyarázva, miként változik a frekvenciák érzékelése különböző hangerőszinteken. A fizika itt nem díszlet, hanem alkotói eszköz.

A zenéit saját dolgozószobájában készíti, ugyanott, ahol a dolgozatokat javítja. A 90-es években még egy reggae zenekar billentyűseként szerzett tapasztalatot, ma azonban inkább live actként határozza meg magát. Nem pusztán lejátszik, hanem élőben építi fel a struktúrákat, rétegről rétegre.

Karsten Alfermann példája azt mutatja, hogy a tudomány és az elektronikus zene nem egymást kizáró világok. A pontosság, a ritmus és a rendszer iránti érzék mindkét területen kulcsfontosságú, ő pedig mindkettőben megtalálta a saját hangját.