Foo Fighters nyitja az AC/DC st. louisi koncertjét

Dave Grohl 11 éves volt, amikor meglátta az AC/DC-t, és valami végleg eldőlt benne. Nem személyesen találkozott velük: az 1980-as Let There Be Rock koncertfilm elég volt ahhoz, hogy megértse, milyen elementáris ereje lehet egy rockzenekarnak. Több mint négy évtizeddel később a Foo Fighters egy estére az AC/DC előtt játszik St. Louisban.

Szeptember 8-án a Foo Fighters lesz az AC/DC különleges vendége a Power Up turné missouri állomásán, miután az eredetileg tervezett The Pretty Reckless ezen a koncerten nem tud fellépni. A csere tényleg egyszeri: Grohlék saját stadionturnéjukból tesznek egy kitérőt, majd mennek tovább a saját programjukkal.

Egy átlagos előzenekarcseréből így rögtön az ősz egyik legérdekesebb stadionestje lett.

A Foo Fighters számára ugyanis az AC/DC nem egyszerűen egy náluk régebb óta működő zenekar. Grohl többször beszélt arról, milyen mélyen befolyásolta őt Angus Youngék ösztönös, fizikailag is kimerítő színpadi jelenléte.

Mostani reakciója röviden összefoglalta, mit jelent neki a meghívás: „Szó szerint egy valóra vált álom.”

Egy koncertfilm, ami után már nem volt visszaút

Grohl számára a Let There Be Rock nem egyszerű gyerekkori kedvenc lett. A filmben látható AC/DC azt a fajta rock and rollt mutatta meg neki, ahol a koncert nem reprodukálja a lemezt, hanem fizikailag is próbára teszi azokat, akik a színpadon állnak.

Saját emlékei szerint 11 évesen a széke szélén ülve nézte végig a filmet.

Ami igazán megfogta, az a zenekar nyersessége volt. Angus Young megállás nélküli mozgása, Phil Rudd könyörtelenül pontos dobolása és Bon Scott jelenléte olyan mércét állított elé, amelyhez később saját koncertjeit is viszonyította.

Grohl filozófiája azóta sem lett különösebben bonyolult. Ha a dobos két dal között nem veri szét a pergőt, vagy az énekes a koncert végére nem csuromvizes, akkor szerinte valami még bent maradt.

A Foo Fighters koncertjein ennek harminc éve látható nyoma van.

Grohl ma is órákon keresztül rohan a színpad egyik végétől a másikig, ordít, izzad, gitárt gyötör, majd másnap megismétli az egészet. Saját bevallása szerint mindig arra törekedett, hogy egyszer legalább megközelítse azt a színpadi intenzitást, amelyet gyerekként az AC/DC-nél látott.

„Mindig is azt akartam, hogy egyszer méltó legyek az AC/DC színpadi dühéhez” – írta, rögtön hozzátéve, hogy ezt gyakorlatilag lehetetlen feladatnak tartja.

St. Louisban legalább közvetlenül össze lehet majd hasonlítani a kettőt.

Furcsa este lesz, amikor a Foo Fighters az előzenekar

A koncert különlegességét jól mutatja, mennyire szokatlan ma már a Foo Fighterst nyitózenekari pozícióban látni.

Grohlék maguk is stadionokat töltenek meg, és jelenleg saját nagyszabású turnéjukat viszik. St. Louisban mégis vállalták, hogy korábban mennek fel a színpadra, majd átadják a helyet annak a zenekarnak, amelynek koncertfilmje egykor ennyire mély nyomot hagyott Grohlban.

Ebben a helyzetben az „előzenekar” szó szinte félrevezető.

Két külön rockgeneráció találkozik ugyanazon az estén: az egyik a hetvenes években alakította ki azt a stadionrock-nyelvet, amelyből később zenekarok százai tanultak, a másik a kilencvenes évekből indulva vitte tovább ugyanezt az ösztönös koncertenergiát egy következő korszakba.

Az AC/DC Power Up turnéja egyébként is annak bizonyítéka, hogy a zenekar több mint öt évtizeddel a megalakulása után sem akar múzeumi tárggyá válni. Angus Young ugyanazokat a riffeket játssza, amelyekből generációk tanulták meg, hogyan kell megszólalnia egy elektromos gitárnak, és ezek a dalok még mindig stadionokat töltenek meg.

Grohl pedig ott lesz előtte azon a színpadon, amelyhez gyerekkora óta mérte magát.