Girls Don't Sync új dala: itt az 'Our House'
Írta: Ostroml
Megérkezett a Girls Don’t Sync legújabb kislemeze, az ‘Our House’, amelyet saját kiadójuk, a Fourmation Recordsjelentetett meg a Positiva közreműködésével. A kiadvány tökéletes időzítéssel érkezett, hiszen a csapat éppen egy nyüzsgő nyári turné kellős közepén jár, ahol a Glastonbury, Parklife és Hideout fesztiválok mellett az Amnesia Ibizaklubban is saját rezidenciát kaptak.
Az új track tele van felemelő vokálokkal, táncparkett-ihlette hangmintákkal és dinamikus hangeffektekkel, mint a sípszó és közönségzaj, amik az élő bulik atmoszféráját idézik. A dal születését egy Basement Jaxx-szel közös stúdiózás ihlette, ahol a legendás formáció arra bátorította a lányokat, hogy merjenek kísérletezni a vokálokkal és valós hangmintákkal.
„Egy évnyi tesztelés után végre kiadhattuk az 'Our House'-t, amit már élőben is imád a közönség” – mesélték a lányok, akik szerint a dal szövege és dropja együtt üt igazán nagyot.
Ez a kislemez a 2023-as Come Thru után a zenekar második hivatalos megjelenése, és úgy tűnik, egyre erősebben körvonalazódik saját hangzásviláguk. Ha kíváncsi vagy, hogyan alakult ki a Girls Don’t Sync zenei karaktere, érdemes visszanézni a 2022-es DJ Mag HQ szettjüket, vagy elolvasni a velük készült interjúnkat 2024-ből.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: