Cikkek: 28773 | Ma megjelent: 0
onemusic logo

Sivatagi „fényerdőt” épít a Head Trip egyetlen színpada

Írta: Ostroml

Bemutatták a Head Trip színpadát, amelyet kifejezetten az október 10–11-i, egyszeri kaliforniai eseményre terveztek. A Coachella és a Stagecoach mögött álló Goldenvoice ezúttal két napot, egyetlen színpadot és átfedések nélküli programot rak össze az indiói Empire Polo Clubban, a látványért pedig a High Scream csapata felel.

A koncepciót Romain Pissenem, a High Scream alapítója és vezetője jegyzi, aki a színházi és televíziós produkciók világából érkezett a klub- és nagyszabású élő show-khoz. Nevéhez olyan ibizai helyszínek látványvilága kötődik, mint az Ushuaïa, a Hï Ibiza és az UNVRS, de dolgozott már aréna- és stadionprodukciókon, valamint a párizsi olimpia 2024-es záróceremóniáján is.

A Head Tripnél maga a sivatag lett a kiindulópont. Pissenem olyan objektumot akart létrehozni, amely első pillantásra úgy fest, mintha az égből zuhant volna a homokba, mégsem idegen testként áll a környezetben. A fényvisszaverő felületek a napszakok változásával együtt alakítják majd a színpad megjelenését, visszatükrözve a sivatagi fényt és a környező pálmákat.

A forma finoman az amerikai Airstream lakókocsikat is megidézi, amelyek Pissenemnek egy korábbi Coachella-látogatásáról maradtak meg emlékként. Ennél azonban fontosabb, hogy a színpadot nem különálló LED-falak, lámpák és díszletek halmazaként tervezték meg. A videó, a fény, a lézerek és maga az építészeti struktúra egyetlen vizuális rendszerként működik majd.

Ez a rendszer ráadásul nem áll meg a színpad szélén. A High Scream a teljes fesztiválterületet bevonja a produkcióba: lézerek és fények egyfajta „fényerdőt” hoznak létre a közönség körül, a tömegben elhelyezett fémes szerkezetek pedig futurisztikus, elektronikus fákként folytatják a színpad formavilágát. A cél, hogy ne csak az első sorból, hanem a terület különböző pontjairól is ugyanannak a látványnak a része legyen a közönség.

A produkciós rendszernek közben elég rugalmasnak kell maradnia ahhoz, hogy minden fellépő saját vizuális identitását is befogadja. Ez különösen fontos lesz, mert a Head Trip programjának jelentős részét ritka B2B párosítások adják, és a szervezők nem párhuzamos színpadokkal, hanem egymást követő, teljes értékű show-kkal építik fel a két napot.

Szombaton Calvin Harris mellett FISHER és Chris Lake közös Under Construction projektje, Peggy Gou B2B Four Tet, valamint Seth Troxler B2B Ben Sterling kerül sorra. Vasárnap a Swedish House Mafia és Skrillex mellett Dom Dolla B2B KETTAMA, The Blessed Madonna és DJ Harvey érkezik.

Mindkét napon csak ez az egy színpad működik, így egyetlen fellépés sem ütközik másik szettel. A hétvége teljes időtartama alatt jelen lesz Floating Points Sunflower Sound Systemje is, amely ezzel először mutatkozik be az Egyesült Államokban.

A Head Trip október 10-én és 11-én lesz, a kapukat mindkét napon 15 órakor nyitják meg. Az esemény 18 éven felülieknek szól, az ingyenes parkoló 13 órától használható, az autós kempinghez és a shuttle-járatokhoz pedig külön bérletek érhetők el. A hivatalos bemelegítő és afterpartik programját később jelentik be.

A Goldenvoice egyelőre egyszeri eseményként kezeli a Head Tripet, és a koncepció is ezt hangsúlyozza: nem egy újabb sokszínpados fesztivált próbálnak felépíteni, hanem két estét, ahol ugyanaz a színpad, a sivatagi környezet és a gondosan egymás után rakott fellépések adják az egész hétvége történetét.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

HUGEL
Guy J presents We Are Lost
OneTicket