A szám, amely előre jelezte a jungle érkezését

Kevés elektronikus zenei felvétel mutatja olyan pontosan egy új műfaj kialakulását, mint a Meat Beat Manifesto Radio Babylon című száma. Jack Dangers és Jonny Stephens 1989-ben rögzített darabja szinte kollázsként épült fel mintákból, manipulált dobokból és dubos stúdiótechnikákból. Ami elsőre szélsőséges kísérletnek hatott, hamarosan olyan ritmikai nyelvet kínált, amelyet a brit rave következő generációja már sajátjaként ismert fel. 

A Radio Babylon erejét mindenekelőtt a dob adta. Dangers később részletesen elmesélte, hogyan dolgoztak órákon keresztül az alap groove-on: visszhangokat küldtek különböző csatornákra, újramintázták az eredményt, majd az egész ritmust ismét samplerrel játszották meg. A végső dobstruktúra lényegében egyetlen, gondosan manipulált loopból született, mégis sokkal széttartóbbnak és kiszámíthatatlanabbnak érződött annál, amit az akkori klubzenében megszoktak. 

A felvétel éppen akkor került a brit DJ-k kezébe, amikor az acid house lendületéből kezdett kialakulni a rave keményebb, gyorsabb törtdobos oldala. A Radio Babylon sötét basszusai és szaggatott ritmikája természetesen illeszkedett ebbe az átmeneti korszakba: az eredetileg inkább industrial és kísérleti elektronika felől érkező Meat Beat Manifesto zenéje váratlanul a breakbeat hardcore, majd a jungle fejlődésének egyik hivatkozási pontjává vált. Korabeli és későbbi értékelések egyaránt a breakbeat techno és a jungle fontos előfutáraként tartják számon a számot. 

Ebben a folyamatban a klubok legalább olyan fontosak voltak, mint maga a stúdió. A szám bekerült annak a DJ-generációnak a repertoárjába, amelyből Hype, Krust, Jumpin Jack Frost, Fabio és Grooverider is meghatározó szereplővé vált. Az olyan londoni esték, mint a Rage vagy később az AWOL, olyan laboratóriumként működtek, ahol a house, techno, hiphopból származó breakek és dubos basszusok fokozatosan új műfajjá rendeződtek. A Radio Babylon pedig úgy tudott része lenni ennek, hogy eredetileg nem „jungle-tracknek” készült – maga Dangers is óvatos maradt azzal kapcsolatban, hogy egyetlen előadót vagy számot nevezzenek meg egy műfaj feltalálójaként. 

Ez teszi különösen érdekessé a szám történetét. A Meat Beat Manifesto 1987-ben még a hiphop és a dub cut-and-paste gondolkodását vegyítette az industrial elektronikával, Dangers számára pedig a sampler nem egyszerűen hangszer, hanem kompozíciós eszköz volt. A Radio Babylon ebből a szemléletből nőtt ki, majd olyan közegben talált új jelentést, amelynek kialakulását készítői sem tervezhették meg előre. 

A hatás később jóval túlterjedt ezen a klubkörön. A Meat Beat Manifesto korai munkáit idővel a drum and bass, a big beat és más, mintákra és törtdobokra épülő elektronikus irányzatok előzményei között kezdték emlegetni. A Radio Babylonpedig a zenekar egyik legtöbbet mintázott és legtartósabb felvételévé vált, miközben maga Dangers sem próbálta egyetlen stílushoz kötni az örökségét. 

A Radio Babylon történetének tanulsága éppen az, hogy egy műfaj ritkán egyetlen stúdióban születik meg. Dangers megalkotta a ritmust és a hangképet, de a rave-közösség, a DJ-k és a londoni táncterek tették belőle azt a viszonyítási pontot, amelyet ma is a jungle előtörténetéhez kapcsolunk. Ami 1989-ben különös stúdiókísérlet volt, néhány évvel később már egy új klubzenei nyelv részeként szólt.

A mostani visszatekintésben Jack Dangers maga idézi fel a szám létrejöttét, a minták rétegzését és azt a pillanatot, amikor a Radio Babylon kikerült a stúdióból, és önálló életet kezdett élni a brit klubokban. Több mint három és fél évtizeddel később pedig éppen ez adja a felvétel súlyát: nem követte a jungle szabályait, hanem még azelőtt mutatott meg belőlük valamit, hogy ezek a szabályok egyáltalán megszülettek volna.