Mielőtt iiO lett volna, Vaiio volt. Markus Moser producer és Nadia Ali eredetileg a Sony VAIO laptop után nevezte el közös projektjét, amelyen Ali a korai dalszövegeit írta. A kiadó azonban lehetséges későbbi jogi problémákra figyelmeztette őket, ezért a „va” eltűnt a névből, és megszületett az iiO – az a New York-i formáció, amely rövidesen a kétezres évek elejének egyik legnagyobb klubslágerét adta ki.
A Rapture története ráadásul gyorsabban indult, mint azt a dal későbbi pályája alapján gondolnánk. Ali visszaemlékezése szerint nagyjából fél óra alatt írta meg a szöveget, egy klubban megismert ausztrál férfi ihletésére. A demót 2001-ben már játszották a New York-i Twilóban, majd Pete Tong is műsorra tűzte, Ibiza pedig Sasha, Danny Tenaglia és Sander Kleinenberg támogatásával kapta fel. Az év végére a Rapture már nem underground titok volt: a brit kislemezlista második helyéig jutott, és ugyanilyen pozíciót ért el a Billboard Hot Dance Club Play listáján.
A dal erejének jelentős része Nadia Ali hangjában volt. A Líbiában, pakisztáni szülők gyermekeként született, majd New Yorkban felnőtt énekesnő visszafogott, szinte lebegő előadása pontosan ellenpontozta Moser feszes klubprodukcióját. A Rapture így egyszerre működött rádióbarát dance-popként és késő esti klubzeneként – az eredeti felvétel később az iiO 2005-ös Poetica albumára is felkerült.
Nem meglepő, hogy a remixerek gyorsan megtalálták. Riva, Deep Dish, John Creamer & Stephane K és Paul van Dyk is készített saját változatot, a korszak különböző house- és trance-irányzatai pedig egészen eltérő oldalait hozták elő ugyanannak a vokálnak. A Rapture ebből a szempontból szinte ideális remixalapanyag volt: Ali éneke annyira karakteres, hogy a hangszerelés jelentős átalakítása mellett is azonnal felismerhető maradt.
A trance-közönség számára mégis Armin van Buuren remixe vált az egyik meghatározó változattá. A holland producer hivatalos diszkográfiája szerint a remix 2001. május 5-én jelent meg a United Recordingsnál – vagyis még azelőtt elkészült, hogy az eredeti kislemez ősszel a brit slágerlistán berobbant volna. Ez fontos részlet: Armin verziója nem egy már évekkel később újraértelmezett nosztalgikus sláger volt, hanem a Rapture nemzetközi felfutásának korai szakaszában született.
Az átirat jóval tágasabb teret épít az eredeti köré. A poposabb szerkezet helyett hosszú felvezetések, sötétebb atmoszférák és elnyújtott breakdownok viszik előre, miközben Nadia Ali vokálja marad a dramaturgia középpontjában. Armin nem próbálta túlírni a dalt: inkább széthúzta annak érzelmi ívét, és olyan formába rendezte, amely a kétezres évek elejének trance-szettjeiben természetesen tudott működni.
Mai füllel a remixben éppen ez a visszafogottság az érdekes. Nincs szüksége folyamatos csúcspontokra vagy túlzsúfolt hangszerelésre; hosszú perceken át építi a feszültséget, majd teret hagy annak a vokálnak, amely az egész Rapture-jelenséget elindította. Egy 2001-es klubsláger és a korszak felemelkedő trance-hangzásának találkozása lett belőle – abból az időből, amikor Armin van Buuren nem stadionprodukciókat vezetett, hanem még saját nemzetközi áttörésének alapjait rakta le.
