Alapjövedelem és alkotás: az ír zenészek többet komponáltak

Mi történik akkor, ha egy zenész minden hónapban biztos, feltétel nélküli jövedelemhez jut? Írországban erre nem elméleti válasz született. Az ország Művészeti Alapjövedelem (BIA) kísérleti programjában részt vevő zenészek átlagosan 22 százalékkal több zenét készítettek, mint korábban.

A hároméves program 2000, a kreatív szektorban dolgozó résztvevőnek biztosított heti 325 eurós garantált jövedelmet. A tapasztalatok messze túlmutattak a statisztikákon: a zenészek jobb mentális állapotról, kiszámíthatóbb karrierútról és felszabadultabb alkotói folyamatról számoltak be. Az eredmények meggyőzőek voltak annyira, hogy az ír kormány a kísérletet követően állandó rendszerré tette a programot.

Az, hogy egy ilyen intézkedés politikailag megvalósulhatott, pontos képet ad a zeneipar jelenlegi állapotáról. Soha nem volt még ennyire egyszerű zenét megjelentetni, ugyanakkor soha nem volt ennyire nehéz megélni belőle. A streaming térnyerése alapjaiban alakította át a bevételi struktúrákat, miközben a kifizetések mértéke sok alkotó számára nem biztosít fenntartható jövedelmet. A kritika gyakran a nagy platformokat éri, ahol az alacsony előfizetési díjak és az elszámolási modellek aránytalanságai hosszú távon a zenészek rovására működnek.

Az élőzene sem jelent automatikus menekülőutat. A járvány utáni időszakban számos koncerthelyszín a túlélésért küzd, miközben a globális szereplők, köztük a Live Nation és a Ticketmaster, olyan struktúrákat működtetnek, amelyekből a művészek és a kisebb helyszínek kevesebb bevétellel kerülnek ki.

Erre rakódik rá a mesterséges intelligencia megjelenése, amely újabb bizonytalanságot hozott. A zenészeknek ma már nemcsak egymással, hanem gép által generált tartalmakkal is versenyezniük kell, sokszor teljesen szabályozatlan környezetben.

A zenei pálya mindig is keskeny ösvény volt, különösen a feltörekvő alkotók számára, akik gazdasági szempontból a legkiszolgáltatottabb csoportok közé tartoznak. Az ír alapjövedelmi modell megmutatta, hogy a stabilitás nem lustasághoz, hanem nagyobb alkotói teljesítményhez vezethet. Ugyanakkor ez csak egy lehetséges válasz a sok közül.

Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban párhuzamosan zajlanak az egyeztetések a streaming jogdíjak újraszabályozásáról, valamint a fizikai zenei formátumok szerepének erősítéséről. A cél mindenhol hasonló: életképesebb környezetet teremteni azok számára, akik zenét hoznak létre.

A zene nem csupán kulturális, hanem gazdasági érték is. Az Egyesült Királyságban például a zeneipar tavaly rekord 7,6 milliárd font bevételt termelt. A kérdés az, hogy ebből kik részesülnek. A művészek nem feltétlenül állami támogatásokért kiáltanak, hanem szélesebb társadalmi és iparági változásokért, amelyek lehetővé teszik, hogy a „zenész” ne kivételes szerencse, hanem valódi, fenntartható életpálya legyen.