Shlømo ellen keresetet nyújtottak be Franciaországban
Írta: Ostroml
Újabb fordulatot vett a francia hard techno szcénát hónapok óta foglalkoztató ügy: egy névtelen felperes keresetet nyújtott be Shlømo ellen a párizsi bíróságon. A június 5-én iktatott beadvány nemi erőszakra, pszichológiai erőszakra és halálos fenyegetésekre hivatkozik.
Az eljárás négy hónappal azután indult, hogy a STEƎR Managementhez köthető több hard techno előadót érintő visszaélési vádak jelentek meg a közösségi médiában. A legtöbbször említett név a francia DJ és producer, Shlømo (Shaun Baron-Carvais) volt.
A felperest támogató METOODJS szerint a jogi lépés célja, hogy az állításokat az illetékes hatóságok hivatalosan kivizsgálják, és az ügy a bíróság előtt tisztázódjon.
Shlømo a mostani keresetre egyelőre nem reagált nyilvánosan, korábban azonban egy Instagram-videóban határozottan visszautasította a vádakat.
„Teljesen hamisak ezek az állítások” – fogalmazott. Elmondása szerint élete során kizárólag beleegyezésen alapuló kapcsolatokat létesített, és minden esetben nagykorú személyekkel.
Az ügy nemcsak Shlømót érinti. A nyilvánosságra került beszámolókban CARV, Odymel, Hades, Basswell és Fantasmneve is felmerült. A történtek nyomán több rendezvényszervező és fesztivál – köztük a Verknipt, az Under Division és az Open Beatz Festival – eltávolította az érintett előadókat egyes fellépésekről.
Közben egy kapcsolódó ügyben Fantasm első fokon rágalmazási pert nyert Lyonban, azonban az ítélet még nem jogerős, mivel fellebbezés érkezett.
Fontos kiemelni, hogy a Shlømo elleni eljárás jelenleg is folyamatban van. A vádakat a bíróság még nem vizsgálta érdemben, így az érintettet az ártatlanság vélelme illeti meg a jogerős döntés megszületéséig.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: