Laurie Vincent új zenekarral kezdi elölről

Laurie Vincent hosszú ideje áll színpadon, most mégis olyan helyzetben találta magát, mintha újra kezdő zenész lenne. A Soft Play gitárosa a Big Truck élén először vállalja magára a frontember szerepét, és közben olyan oldalát mutatja meg, amelynek saját bevallása szerint egyre kevesebb hely jutott régi zenekarában.

„A Soft Playben néha úgy érzem, mintha a 18 éves önmagamat játszanám el. Ez viszont tényleg én vagyok” – mondta Vincent az új formációról.

Erős mondat valakitől, aki több mint egy évtizedet töltött egy ennyire karakteres zenekarban. A Tunbridge Wellsből indult Soft Play – korábbi nevén Slaves – két ember közötti intenzív kémiára épült: Isaac Holman és Vincent minimális hangszereléssel tudott akkora zajt csapni, amekkora másoknak egy teljes zenekarral sem mindig sikerül.

A 2024-es Heavy Jelly azonban változtatott valamin.

Vincent ezen a lemezen már jóval mélyebben belefolyt a dalszerzés szerkezeti oldalába. Korábban sokszor elég volt a versszak–refrén–versszak–refrén logika, a Heavy Jelly készítésekor viszont elkezdték tudatosabban szétszedni és újra összerakni a dalokat.

„A Heavy Jelly adott igazi önbizalmat” – mondta Vincent. Ez az önbizalom pedig végül nem egy következő Soft Play-dalhoz, hanem egy teljesen új zenekarhoz vezetett.

A turné után Holman Baby Dave néven kezdett szólóalbumon dolgozni. Vincent közben egyre több demót halmozott fel, majd megkereste Sam Coppint, a Lady Bird egykori dobosát. Coppin hallotta az anyagban rejlő lehetőséget, de nem egyszerű stúdióprojektet javasolt.

Zenekart akart.

Hamarosan csatlakozott Asa Thallon gitáros és Justin Myles billentyűs, ezzel pedig összeállt a Big Truck. Az első album, a Midday At The Middleway augusztus 28-án jelent meg, és már az első hallgatásra világossá teszi, miért nem Soft Play-lemezként születtek meg ezek a számok.

Itt jóval több levegő marad a dalok között. A punk közvetlensége nem tűnt el teljesen, de más hatások kerültek mellé: a The Cure, a The Smiths és a Pixies ugyanúgy ott dereng a háttérben, mint a The War On Drugs tágasabb, utazós gitárzenéje.

Nem feltétlenül olyan kombináció, amelynek papíron működnie kellene.

Vincent szerint éppen ez benne az érdekes. „Különböző hatások, hátterek és stílusok olvadnak össze. Nem kellene működnie, mégis működik. Pont erről szól egy zenekar.”

A Big Truck történetében pedig fontos, hogy valóban zenekarként indult.

Nem készítettek titokban egy tökéletesre csiszolt albumot, hogy aztán a megjelenés után kitalálják, hogyan lehet élőben megszólaltatni. Előbb felmentek a színpadra. Az első koncertek Vincent szerint döcögősek voltak, aztán jött egy év próbákkal, klubokkal és fesztiválokkal.

Ez a régi iskola szerinti építkezés ma már szinte szokatlannak hat. A zenekar a közönség előtt tanulta meg, hogyan legyen zenekar.

Vincentnek közben egy másik dolgot is meg kellett tanulnia: hogyan legyen frontember.

A szerep régóta érdekelte, de egy ponton rájött, hogy senki nem fog egyszer csak odalépni hozzá, és felajánlani a mikrofont. „Ezt a lehetőséget nem adják oda. El kell venni.”

A váltás nem pusztán arról szól, hogy mostantól ő énekel. A kreativitásról, a józanságról és a buddhizmusról alkotott gondolkodása ugyanúgy beépül a Big Truckba, mint az a tapasztalat, amelyet a Soft Playben szerzett. Csak most nem kell mindezt egy olyan karakteren keresztül megmutatnia, amelyet még tinédzserként kezdett felépíteni.

A Soft Play ettől nem válik jelentéktelenné. Éppen ellenkezőleg: a Heavy Jelly kellett ahhoz, hogy Vincent eljusson idáig. A különbség az, hogy most már nem ugyanazt akarja újra eljátszani.

A Big Truck első koncertjei még bizonytalanok voltak. Egy évvel később, az első album megjelenése után Vincent már máshogy látja.

Egy rutinos zenésztől talán furcsán hangzik ez a mondat. Laurie Vincent számára viszont éppen ez a Big Truck lényege: hosszú idő után megint van valami, amit az alapoktól kell megtanulnia.