Robbie Furze, Jamie T és Jamie Hince új zenekara, a M.O.T.H.E.R: „A gitáros N.E.R.D. akarunk lenni”
Írta: Ostroml
A M.O.T.H.E.R nem egy hagyományos szupergroupnak indult. Robbie Furze (The Big Pink), Jamie T és Jamie Hince(The Kills) új projektje személyes veszteségekből, régi barátságokból és a közös alkotás iránti vágyból született. Első nagyobb interjújukban az NME-nek arról is beszéltek, hogy hosszú távon a „gitáros N.E.R.D.” szerepét szeretnék betölteni.
A zenekar május végén mutatkozott be a My Love című kislemezzel, majd röviddel később megjelent az öncímes debütáló EP is, amelyen a Real Human, a Traitor és a Surrender című dalok is helyet kaptak.
Robbie Furze szerint a M.O.T.H.E.R ötlete egy rendkívül nehéz időszakban kezdett formát ölteni.
„Anyukám körülbelül öt éve lett beteg, négy évig küzdött, mielőtt meghalt. Közben megszületett a lányom is – egyszerre éltem meg a halált és az új élet születését. Jamie T és Jamie Hince végig mellettem álltak, aztán nem sokkal később Jamie is elveszítette az édesapját.”
Jamie Hince elmondta, hogy néhány nappal Furze édesanyjának halála után hunyt el az ő apja is. A közös gyász, valamint a pandémia alatt felszabadult idő végül arra ösztönözte őket, hogy közösen kezdjenek zenélni.
A három zenész korábban sem volt ismeretlen egymás számára: Jamie T és Jamie Hince már közreműködött a The Big Pink 2022-es The Love That's Ours albumán is. A M.O.T.H.E.R-ben azonban már teljes jogú alkotótársakként dolgoznak együtt.
Furze félig viccesen úgy jellemezte a projektet, mint „három ego ütközését”, míg Hince szerint egy ilyen zenekar csak akkor működik, ha mindenki magabiztosan vállalja a saját szerepét.
A felvételek Jamie Hince Los Angeles-i stúdiója és Robbie Furze bethnal greeni műhelye között készültek, a zenekar azonban már most hosszabb távra tervez.
A M.O.T.H.E.R egyik legérdekesebb koncepciója, hogy a felállás nem állandó. Minden új kiadványnál más zenészek csatlakozhatnak a projekthez, attól függően, kivel szeretnének együtt dolgozni, illetve ki ér rá az adott időszakban.
Jamie Hince elárulta, hogy már készítettek felvételeket a Warpaint basszusgitárosával, Jenny Lee Lindberggel, akivel a jövőben is szeretnének folytatni a közös munkát.
Robbie Furze azt is megemlítette, hogy felmerült Zach Hill (Death Grips) és az elektronikus producer Skream neve is lehetséges közreműködőként. Hilllel ugyan személyesen is találkozott, de végül a projektből nem lett együttműködés.
A zenekar célja egy nyitott, folyamatosan változó alkotói közösség létrehozása, amelyben minden új résztvevő friss energiát hozhat a M.O.T.H.E.R világába.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: