Manila „Rave Dad”-je szerint a rave nem trend, hanem felelősség

Manilában már jóval azelőtt „Rave Dad”-nek hívták Daemont, hogy saját kollektívája lett volna. Nem azért kapta a nevet, mert mindig nála volt a legjobb track ID, hanem mert ő volt az, aki észrevette, ha valaki eltűnt a társaságból, tudta, hová érdemes menni, és figyelt rá, hogy az este végén mindenki biztonságban hazaérjen.

Előbb jött a becenév. Aztán a NoEffs*Given.

A barátai biztatására 2025 márciusában elindított manilai kollektíva különböző elektronikus zenei műfajok között mozog, miközben Daemon eredeti szerepét emeli szervezői alapelvvé: a gondoskodás nem valami, ami a buli mellett történik. A buli része.

Ez egyszerű mondatnak tűnik, de egy gyorsan változó klubkultúrában egyre nagyobb súlya van.

Daemon is a zenén keresztül került bele az elektronikus közegbe. Aztán jöttek a fesztiválok, utazások, más országok táncterei. Egy idő után azonban már nem az számított, melyik DJ következik vagy hány eseményt lehet kipipálni egy év alatt.

A közösség maradt.

Az az érzés, amikor egy tömegben ismeretlen emberek néhány órára ugyanazokat a szabályokat fogadják el. Teret hagynak egymásnak. Figyelnek a másikra. Nem kell magyarázni, miért vagy ott.

A NoEffs*Given ezt próbálja megtartani akkor is, amikor új emberek érkeznek a manilai elektronikus színtérre.

Daemon szerint az egyik leggyakoribb félreértés éppen a rave-kultúra egyik legismertebb rövidítéséhez, a PLURR-höz kapcsolódik.

Béke, szeretet, egység, tisztelet és felelősség.

Az utóbbi években ebből sok helyen látványos rituálé lett. Kandi karkötők cserélnek gazdát a tánctéren, készül egy videó, felkerül a közösségi médiába, majd az egész jelentése könnyen ott marad a fesztivál kapuján belül.

Daemon szerint éppen itt csúszik félre a történet.

A PLURR soha nem csak a kandi cseréjéről szólt. A karkötő tárgy. Az elv viszont abban mutatkozik meg, hogyan bánunk a mellettünk álló emberrel.

Észrevenni, ha valaki nincs jól. Tiszteletben tartani a személyes határokat. Nem rátelepedni mások terére. Elfogadni, hogy nem mindenki ugyanúgy táncol, öltözik vagy vesz részt egy estén.

És ami talán a legfontosabb: felelősséget vállalni azért, milyen energiát viszünk be egy közös térbe.

Ez lett a NoEffs*Given egyik alapja is.

Nem kell veterán ravernek lenned ahhoz, hogy tartozhass valahová. Nem kell ismerned minden DJ-t, nem kell fejből megkülönböztetned az elektronikus zene összes alműfaját, és nincs kötelező egyenruha sem.

Gyere úgy, ahogy vagy.

De adj hozzá valami pozitívat ahhoz a térhez, amelybe belépsz.

Ez különösen érdekes gondolat most, amikor maga a „rave” szó is egyre lazább jelentést kap. Európában és Ázsiában kávézók, nappali események, futóklubok és alkoholmentes közösségi programok is előszeretettel használják a kifejezést. A rave esztétikája kiszabadult az éjszakai klubokból, és bekerült a lifestyle világába.

Innen nézve könnyű belecsúszni abba a vitába, hogy mi számít „igazi” rave-nek.

Underground helyszín kell hozzá? Hajnal? Hangrendszer? Techno? Titkos cím? Telefonmentes tánctér?

Daemon története ennél érdekesebb választ kínál.

A NoEffs*Given ezért nem valamiféle kapuőri szerepet vállal a manilai színtéren. Éppen ellenkezőleg. A cél az, hogy az újonnan érkezőknek se kelljen bizonyítaniuk, hogy eléggé undergroundok, eléggé tájékozottak vagy eléggé tapasztaltak ahhoz, hogy ott lehessenek.

Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek szabályok.

Csak másfélék.

Tartsd tiszteletben a másikat. Figyelj a barátaidra. Hagyd, hogy az emberek saját módjukon éljék meg a zenét. Ha pedig valaki bajban van, ne nézz át rajta.

És igen: legyen nálad füldugó.

A legyező agresszív csattogtatását pedig talán tényleg ideje lenne közösen elengedni.

A humor mögött azonban ugyanaz a gondolat marad, amelyből az egész kollektíva megszületett. Daemon nem azért lett Manila nem hivatalos „Rave Dad”-je, mert eldöntötte, hogy közösségi vezető akar lenni. Egyszerűen sokáig ő volt az az ember a társaságban, aki figyelt.

Aztán ebből lett egy eseménysorozat.

Majd egy közösség.

És talán ez mondja el a legtöbbet arról is, mit jelenthet még mindig a rave egy olyan korszakban, amikor lassan bármit el lehet nevezni annak.