Cikkek: 28550 | Ma megjelent: 1
onemusic logo

„Nem a csillogás a cél, hanem az érzés” – így formálódott Midnight Evolution hangzása

Írta: Ostroml

Érzelem, dallam és ritmikai mélység: Midnight Evolution ezekből az elemekből építi egyre felismerhetőbb hangzását. Zenéjében az uplifting trance lendülete, a melodic techno rétegzettsége és az Anjuna-közeg atmoszférája találkozik, miközben filmes hangulatokat egyensúlyoz a progressive house hajtó groove-jaival. A projekt mostanra eljutott arra a pontra, ahol már nemcsak az inspirációk, hanem a saját zenei karakter is egyértelműen kirajzolódik.

Az első meghatározó élményt az uplifting trance jelentette számára, különösen a nagy, 138 BPM-es himnuszok időszaka. A valódi fordulópont azonban a Tomorrowlanden érkezett. Bár azóta többször is járt a fesztiválon, az első alkalom maradt a legfontosabb: a Crystal Garden színpadán elcsípte az Above & Beyond szettjét, amely erősebben hatott rá, mint bármi, amit aznap a nagyszínpadon hallott.

A progressive house abban a pillanatban személyesebbnek, érzelmesebbnek és árnyaltabbnak tűnt számára. Nem pusztán a nagy csúcspontokra épített, hanem arra is, ami azok között történik: a fokozatos feszültségre, az atmoszférára és a dallamok lassú kibontására. Az évek során egyre közelebb került ehhez a világhoz, végül pedig ez az irány ösztönözte arra, hogy saját produceri munkába kezdjen.

Midnight Evolution „érzelmes, de céltudatos” zeneként írja le azt, amit létrehoz. A középpontban a dallam áll, az érzelmi oldal pedig leginkább a breakdownokban mutatkozik meg. A szaggatott hangok és látványos effektek helyett inkább gazdag, filmszerű szakaszokat épít, amelyeknek időt hagy a kibontakozásra.

Ehhez gyakran használ padeket, atmoszférikus textúrákat, valamint időnként vonósokat vagy más zenekari elemeket. Ezek nem öncélú díszítésként kerülnek a produkciókba, hanem azért, hogy mélységet és tágasságot adjanak a hangzásnak. Mint fogalmazott, nem a csillogás megteremtése a cél, hanem az érzésé, a melódia pedig ennek legfontosabb eszköze.

Az érzelmes dallamok mellett ugyanakkor a klubokban működő ritmikai alap is meghatározó. A kettő egyensúlyát Midnight Evolution ma már más munkamódszerrel keresi, mint produceri pályája elején. Korábban mindig a dallammal kezdett: először létrehozta a szám érzelmi magját, majd erre építette fel a groove-ot és a többi réteget.

Az utóbbi időben megfordult a sorrend. Előbb a ritmikai alap és a groove készül el, a dallam pedig csak ezután kerül fölé. A módszer változott, a cél viszont ugyanaz maradt: olyan felépítést létrehozni, amely végig fenntartja a hallgató figyelmét.

Ebben a rendszerben a groove feladata, hogy bevonzza és mozgásban tartsa a közönséget. A melódia ehhez adja hozzá az érzelmi emelkedést, amely bizonyos pillanatokban akár eufóriáig is eljuthat. Midnight Evolution szerint akkor talál igazán célba egy track, amikor ez a két oldal nem versenyez egymással, hanem ugyanabba az irányba vezeti a hallgatót.

A következő időszakban több kiadónál is új Midnight Evolution-megjelenések érkeznek, miközben a projekt saját rádióműsora, a Midnight Diaries is egyre nagyobb szerepet kap. A műsor lehetőséget ad arra, hogy az előadó ne csak saját produkciókon keresztül mutassa meg zenei gondolkodását, hanem egy tágabb válogatásban is felépítse azt az érzelmes, mégis lendületes világot, amelyhez az elmúlt évek során eljutott.

Midnight Evolution most erre a lendületre épít tovább. A progressive house már nem csupán inspirációs pontként van jelen, hanem annak a saját hangzásnak az alapjaként, amelyben a filmes breakdown, a hajtó ritmika és az eufóriába forduló dallam ugyanannak a történetnek a része.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

HUGEL
Guy J presents We Are Lost
szakertoikonyvek.hu