Mihai Popoviciu: türelem, groove és a Nassau klubra szabott újragondolása

Hosszú évekkel a nemzetközi meghívások és a kiadós megjelenések előtt Mihai Popoviciu egyedül építette fel saját világát. A ’90s eleji Sibiu-ban nem voltak klubok, lemezboltok, helyi színtér sem nagyon; a zene német tévécsatornák kazettára rögzített műsoraiból szivárgott be, majd a sokszori visszajátszásban személyessé vált. Ez a távolság maradandóan formálta a szemléletét. Ma már Cluj az otthoni bázisa, ahol a turnék közti időben visszaáll alapállásba: család, rutin és egy céltudatosan felépített stúdió tartják össze a pályát, amelyet következetesség és kontroll jellemez. “m at home in Cluj. This is where I reset when I – fogalmazza meg, egyértelművé téve, hogy a terep és a ritmus adja a biztonságot. A zenéhez nem a pult mögül jutott el. Klubok híján a DJing nem volt opció; a producerkedés lett a belépő, majd rövidesen mániává vált. “Once I rájött, hogy saját hangzásokat is képes felépíteni, napi szintű megszállottság következett: egy időben szinte naponta befejezett egy új trekkot. A kitartó munka hamar túlnőtt Románián: támogatások után jöttek a megjelenések a Poker Flatnél, a Bedrocknál, a Dessous-nál és a saját Cyclic kiadóján. A sztori nem hirtelen ugrás, inkább fokozatos tágulás: stúdióból a DJ-zés felé, lokális ismertségből nemzetközi színpadokra, mindvégig mértéktartó, fókuszált attitűddel, amely szerint a zene elsőként mozgassa meg az embert. Identitásának középpontja a groove: nem díszítés, hanem tartószerkezet. A felesleges kanyarokat kerüli, inkább apró elmozdulásokkal és finom egyensúllyal épít lendületet. „Jobban érdekelnek azok a részletek, amelyeket érzel, mint amelyeket észreveszel” – ez a szemlélet köszön vissza legújabb munkájában, Thaddeus X Nassau című számának újraértelmezésében is. Az eredeti hangulata azonnal megfogta, és úgy látta, hogy erősebb, klubra szánt irányba tolhatja, határozottabb grooveval. Nem nulláról építkezett: az esszenciát megőrizte, miközben a funkciót hangolta át. Az eredmény közelebb lép a táncparketthez, mégis megtartja az eredeti meleg feszültségét. A folyamat mögött tágabb változás áll: míg a pálya elején a sebesség és a mennyiség dominált, az idő türelmet hozott. A trekkek ma már nem a célvonal felé rohannak, hanem a saját tempójukban érnek be. „A jó zenének tér kell. Nem a befejezést hajszolom, hanem a folyamatot élvezem.” Ez a lassabb, tudatosabb hozzáállás úgy tartja egységesen a diszkográfiát, hogy közben nem válik önismétlővé – a változások ritkán látványosak, de mindig érezhetők. Mihai Popoviciu pályája így egyetlen ívbe rendeződik: a sibiu-i elszigeteltségből a cluj-i fókuszon át a klubra kalibrált, részleteiben dolgozó groove-ig, amely nem harsány, mégis mozgásba hoz mindent, aminek köze van a tánctérhez.