Három bulival ünnepli 35. születésnapját a Ministry of Sound
Írta: Ostroml
Harmincöt év után sem nosztalgiaprogrammal tölti meg az őszt a Ministry of Sound. A londoni klub közzétette 2026 októberétől szilveszterig tartó menetrendjét, amelyben a saját történetéhez szorosan kötődő veteránok mellett új sorozatok, első fellépések és frissebb generációk is helyet kaptak. A jubileumi év utolsó szakasza október 2-án kezdődik, december 31-én pedig a hagyományos New Year’s Eve bulival ér véget.
A nyitóhétvége rögtön három külön eseményből áll. Október 2-án a Louder veszi át a klubot, ahol Andy C tíz év után tér vissza a Ministry of Soundba, ráadásul háromórás extended settel. Charlie Tee és Junk Mail már biztosan szerepel a programban, további vendégeket később jelentenek be. Másnap délután a Hard Times következik: Kerri Chandler és Moodymann játszik Flo Real mellett, este fél tizenegytől pedig a Ministry új house- és technoestje, az URGE folytatja az ünneplést Loco Dice-szal. A Desolat alapítója szintén egy évtizede nem játszott a klubban.
Október további része jól mutatja, hogy a Ministry ma már mennyire szélesen értelmezi saját zenei világát. Eli & Fur október 9-én, a Parable keretében először játszik a klubban, másnap nappal Housework, éjjel Housekeeping következik, utóbbin Matt Sassari is fellép. Október 16-án a Monstercat érkezik Seven Lions, Muzz, Murdock és Kill The Noise társaságában, egy nappal később pedig Mak 10, Lethal Bizzle és Manga Saint Hilare viszi grime-osabb irányba az estét.
Halloween hétvégéjén még látványosabban keverednek a klub különböző korszakai. Október 30-án a Worried About Henry estjén Camo & Krooked szerepel, 31-én nappal pedig a Garage Nation idézi meg a brit garage egyik meghatározó időszakát DJ Luck & MC Neat, Scott Garcia, DJ Cartier és MC DT fellépésével. Éjszakára a Hell Is A Nightclub veszi át a terepet, amelynek fő vendégét egyelőre titokban tartják.
Novemberben folytatódnak a hosszú kihagyás utáni visszatérések. Lilly Palmer november 7-én debütál a Ministry of Soundban, ugyanazon a napon pedig a Clockwork Orange tíz év után tér vissza Fat Tonyval, Graeme Parkkal, Alistair Whiteheaddel és Grant Nelsonnal. November 21-én Robbie Doherty kapja a főszerepet, egy héttel később pedig Armand Van Helden érkezik Jade Edwards, Egmond, DJ Freespirit és Junior Pappa társaságában.
Decemberben már kevésbé egy-egy nagy névre, inkább a Ministry körül kialakult különböző közösségekre épül a program. A Louder mellett Bresh, UKG Brunch, La Fiesta, Home Rooted és Soul Session is visszatér, december 5-én pedig a Nukleuz 30. születésnapját ünneplik a klubban. A teljes jubileumi évet december 31-én a Ministry hagyományos szilveszteri eseménye zárja, amelynek különleges vendégét később fedik fel.
„Nagy év volt a klubnak, és ugyanazzal az energiával akarunk ünnepelni, amivel nekivágtunk” – fogalmazott Matt Long klubigazgató. A gondolat jól leírja az egész őszi programot: nem egyetlen korszakot próbálnak újrajátszani, hanem Andy C-től és Kerri Chandlertől Eli & Furon és Lilly Palmeren át a UK garage és bass music újabb szereplőiig több generációt eresztenek össze ugyanazon a tánctéren.
A menetrend egy egész éven át tartó jubileumi sorozat utolsó felvonása. A Ministry of Sound 2026-ban kiadta a klub történetét feldolgozó Ministry of Sound: Anthology könyvet, elindította a feltörekvő DJ-kre építő, élőben közvetített Boxed In versenyt, a felújított főteremben pedig Last Orders címmel immerszív gasztronómiai-zenei programot rendezett. Szeptemberben Ibiza is visszakerült a térképre: a Ministry több mint tíz év után rendezett ismét eseményt a szigeten, ezúttal az 528-ban.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: