Nicholas Gunn új korszakot nyit: saját hangján szól az „I Feel”

Nicholas Gunn neve a kilencvenes évek óta ismerősen cseng a nemzetközi zenei életben. A Music of the Grand Canyoncímű albummal robbant be, és azóta is a hangulatfestő, érzelmekre építő megszólalás egyik legkövetkezetesebb képviselője. Most azonban új mérföldkőhöz érkezett: legfrissebb kislemeze, az „I Feel” nemcsak zeneileg, hanem személyesen is fordulópont a pályáján.

A dal különlegessége, hogy Gunn most először vállalkozott arra, hogy saját maga énekeljen fel egy szerzeményt. Egy olyan korszakban, amikor a technológiai megoldások és mesterséges eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak a zenekészítésben, ő tudatosan az organikus alkotás mellett döntött. Nem rövidített, nem egyszerűsített: órákon át dolgozott a hangján, újra és újra felvette a szólamokat, amíg meg nem találta azt az árnyalatot, amely valóban őt tükrözi.

Az „I Feel” zenei világa egyszerre intim és tágas. Gunn jellegzetes fuvolajátéka és saját énekhangja finom, mégis erőteljes egységet alkot, amely az első hangtól kezdve magával húzza a hallgatót. A dal atmoszférája egy csendes, talán magányos tájat idéz, de nem a sötétséget erősíti, hanem a remény jelenlétét. Hangja nem simul bele a mai popzenei sémákba; nem technikai bravúrral akar hatni, hanem őszinteséggel.

Nicholas Gunn mindig is az eredetiség híve volt. Saját megfogalmazása szerint az igazi művészi érték abból fakad, ha valaki a színpadon is vállalja önmagát. Az „I Feel” ennek az elvnek a legtisztább lenyomata: személyesebb, nyersebb és közvetlenebb, mint bármi, amit eddig hallhattunk tőle. Nem egyszerűen egy új kislemez, hanem egy alkotói állásfoglalás.

Az „I Feel” már elérhető a nagyobb zenei felületeken. Érdemes időt szánni rá – nem háttérzeneként, hanem figyelemmel hallgatva. Ez a dal nem siet, és nem is akar megfelelni. Egyszerűen megszólal, és hagyja, hogy hasson.