A Radiohead titkos fegyverei: hangszerek, amelyek évtizedek óta velük vannak

A Radiohead rajongói hajlamosak úgy elemezni kedvenc zenekaruk munkásságát, mintha tudományos kutatást végeznének. Nem véletlenül. Az Abingdonból indult ötös – Thom Yorke, Jonny Greenwood, Colin Greenwood, Ed O’Brien és Philip Selway – pályája során minden lemezével új irányba fordult, miközben bizonyos hangszerek makacsul velük maradtak. Ezek az eszközök mára a zenekar hangzásának elválaszthatatlan részei.

A zenekar közel egy évtized után indult újra turnéra, és a rajongók ismét aprólékosan dokumentálták a felszerelést. Számtalan online adatbázis és fórum foglalkozik azzal, milyen hangszereket és effektláncokat használnak a stúdióban és a színpadon. A részletek iránti érdeklődés nem puszta kíváncsiság: a Radiohead esetében a hangszerpark valóban formálja a dalokat.

Az egyik legkülönlegesebb hangszer az Ondes Martenot, amely Jonny Greenwood személyes megszállottságából került a zenekar világába. A francia elektronikus hangszer iránt tinédzserként kezdett érdeklődni, miután meghallgatta Olivier Messiaen Turangalîla-szimfóniáját. A Kid A felvételekor jutott hozzá saját példányához, amelyet később az Analogue Systems közreműködésével egyedi vezérlővé alakított át, hogy az eredeti hangszer biztonságban maradjon. Az Ondes Martenot lebegő, éteri hangja a Radiohead egyik legkarakteresebb textúrájává vált.

Hasonlóan ikonikus a Mellotron M400, amely az OK Computer korszakában kapott hangsúlyos szerepet. Az Exit Music (For A Film) kórusrésze vagy a Paranoid Android hídja egyaránt hordozza a hangszer jellegzetes, kissé melankolikus hangszínét. A Mellotron a múlt technológiáját idézi, mégis időtlenül illeszkedik a zenekar atmoszférájába.

Colin Greenwood nemcsak basszusgitáron, hanem szintetizátoron is formálta a hangzást. A Novation Bass Station az OK Computer egyik legsötétebb darabjában, a Climbing Up the Walls-ban hallható. Az analóg szűrők mély, nyugtalanító textúrát adnak a dalnak, amely jól mutatja, hogyan olvad össze a hagyományos zenekari felállás az elektronikával.

A Radiohead egy eredeti, 1974-es Moog Minimoog Model D példányt is használ. A hangszer karakteres szűrője és oszcillátorai a Lotus Flower basszusvonalában hallhatók markánsan, bizonyítva, hogy a klasszikus analóg technika ma is érvényes eszköz.

A Kid A korszak fordulópontot jelentett. Az Everything In Its Right Place a közönség számára egy új, elektronikára épülő Radioheadet mutatott be. A dal központi hangszere a Sequential Circuits Prophet 5, amely a nyolcvanas évek egyik meghatározó polifonikus szintetizátora volt, és itt új kontextusban szólalt meg.

A későbbi években a zenekar a Dave Smith Instruments Prophet 8 hangszerével is kísérletezett. A Staircase és az Identikit rétegezett, enyhén torzított szintetizátorhangjai jól példázzák, hogyan építik be az elektronikus textúrákat az élő hangszeres struktúrába.

A Radiohead története nemcsak dalokról és albumokról szól, hanem hangszerekről is. Ezek az eszközök nem díszletek, hanem alkotótársak, amelyek évtizedek óta formálják a zenekar hangzását. Talán ezért elemzik őket a rajongók olyan alapossággal – mert a Radiohead esetében a részletekben valóban ott rejlik a lényeg.