Riordan és Locky a UK garage és a house határán találkozott

Van az a pont az éjszakában, amikor már kevésbé számítanak a műfaji címkék. A groove működik, a basszus a helyén van, a tánctér pedig eldönti a többit. Riordan és Locky új közös száma, a Friction pontosan ebben a sávban mozog.

A Darkroom Recordsnál megjelent single első hallásra is két különböző produceri világ találkozása. Riordan house-ból érkező lendülete és Locky brit klubzenében gyökerező gondolkodása úgy simul össze, hogy közben egyikük sem próbálja ráerőltetni saját formuláját a másikra.

A trekk alapját feszes, folyamatosan mozgó groove adja. Alatta vastag bassline dolgozik, körülötte pedig azok a ritmikai apróságok jelennek meg, amelyek azonnal a UK garage felé húzzák a zenét. A house négynegyedes stabilitása végig ott marad, de a Friction folyamatosan kibillenti magát belőle.

Ez a fajta átjárás most különösen természetesnek hat a brit klubzenében. A UKG ruganyos dobjai és a bassline súlya egyre gyakrabban szivárog át a kortárs house-produkciókba, miközben egy új produceri generáció már kevésbé érzi szükségét annak, hogy egyetlen műfaj mellett tegye le a voksát.

Riordan pályája ennek szinte tankönyvi példája.

A dél-angliai producer online megosztott remixekkel és mashupokkal kezdett közönséget építeni, majd saját zenéivel gyorsan túllépett az internetes ismertségen. A house, a tech house és a UK garage között ma már különösebb erőlködés nélkül mozog, 2026 pedig eddig azt mutatja, hogy ez a rugalmasság komoly tempót diktál neki.

Silva Bumpával közösen érkezett a Lifting, dolgozott Bushbaby és Aluna oldalán, májusban pedig Jamie Jones Hot Creations kiadójánál mutatkozott be a The Funk EP-vel.

Közben a klubokból a nagy fesztiválszínpadokra is átért a történet.

Riordan a Coachella mindkét hétvégéjén játszott a Yuma Tentben, ahol a fesztivál elektronikus programjának klubosabb oldala koncentrálódik. A Do LaB színpadán Hamdival egy váratlan B2B is összejött – két producerrel, akik eltérő irányból, de hasonló természetességgel nyúlnak a brit basszuskultúrához.

Locky útja valamivel más, a tempó viszont hasonló.

A 2025-ös Can’t Decide volt az a pillanat, amikor a londoni undergroundból látványosan szélesebb közönség elé került. A szám a brit hivatalos listán a 13. helyig jutott, a DJ Mag pedig az év legjobb trekkjének választotta.

Egy klubzenénél az ilyen eredmény különösen beszédes. Nem kellett lecsiszolni róla azt, amiért a tánctéren működött ahhoz, hogy a klubokon kívül is közönséget találjon.

Azóta Locky naptára is gyorsan megtelt. A The Warehouse Project és a Drumsheds méretű helyszínek már egészen más léptéket jelentenek, mint az a londoni underground közeg, ahonnan elindult.

Közben saját teret is épített magának. Dance Traxx LDN néven elindította saját kiadóját, amelyet Luke Deannel közös Supa Smoov EP-jével nyitott meg. A név jól jelzi az irányt: funkcióját tekintve klubzene, amely elsősorban DJ-k és táncterek között akar élni.

A Friction ezért jóval logikusabb találkozás, mint amilyennek két külön pálya összekötése elsőre tűnhet.

Riordan a house felől érkezik, de régóta nyitva hagyja az ajtót a UK garage előtt. Locky a brit underground ritmikájából hozza azt a rugalmasságot, amely képes elmozdítani a számot a hagyományos house biztonságából. A közös nevező pedig a basszus és a groove.

A Darkroom Records számára is jó pillanatban érkezik a párosítás. Mindkét producer neve egyre messzebb jut az Egyesült Királyság klubjainál, miközben egyikük sem veszítette el azt a tánctérközpontú gondolkodást, amely miatt eredetileg felfigyeltek rájuk.

A Friction pedig nem próbál nagyobb történetet elmesélni annál, ami.

Késő esti klubzene két olyan producertől, akik pontosan tudják, mennyit ér egy jól elhelyezett bassline.

És néha tényleg ennyi kell.