A rave mint menedék: film készült a háborús Ukrajna fiataljairól

Mit jelent huszonévesnek lenni akkor, amikor egy klubéjszaka után nem feltétlenül a hétköznapok, hanem a front vár? Ezt a kérdést járja körül a Black Sunflowers, James Marcus Haney új dokumentumfilmje, amely a 2022-es orosz invázió után felnőtté váló ukrán fiatalokat követi. Katonák és civilek, underground rave-ek, utcai autózás és a háború mindennapjai kerülnek ugyanabba a történetbe – nem egymással szembeállítva, hanem ugyanannak az életnek a részeiként. 

Haney 2022-ben egy humanitárius szervezet megbízásából érkezett Ukrajnába, ahol meglepte, hogy a háborús híradásokból ismert képek mellett mennyi minden folytatódik a hétköznapi életből. Ekkor találkozott a kijevi underground rave- és driftingközösségekkel. A következő három évben Kijev és Los Angeles között ingázva épült be ezekbe a szubkultúrákba, a kezdetben jóval nagyobb szereplőgárdát végül tíz főszereplő történetére szűkítve. 

A film egyik fontos döntése, hogy a háborút sem választja le erről az életről. Haney szerint kizárólag olyan háborús képeket használtak, amelyeket a szereplők maguk is megtapasztaltak, mert nem akarta újabb sokkoló felvételekkel érzéketlenné tenni a nézőt. Így kerül egymás mellé egy természetfotós, aki háborús fotóssá válik, egy művész, aki egészségügyi kiképzést kap, vagy éppen egy katona, aki amputációja után protézissel tér vissza a rave táncterére, és ott találja meg újra a szabadság élményét. 

Ebben a világban a klub nem egyszerűen szórakozóhely. A tánc, a zene és a közösség annak bizonyítéka lesz, hogy a háború nem képes az élet minden területét elfoglalni. A Black Sunflowers éppen ezért nem hagyományos értelemben vett rave-dokumentumfilm: az underground kultúrát eszközként használja ahhoz, hogy megmutassa, hogyan próbál egy generáció normális életet fenntartani rendkívüli körülmények között. Haney maga is hangsúlyozta, hogy nem egyetlen, egységes „ukrán tapasztalatot” akart bemutatni, hanem tíz különböző ember nézőpontját. 

A zene ennek megfelelően nem háttérfestés. A soundtrackben Aphex Twin, Four Tet, Fred again.., Brian Eno, IDLES, Sega Bodega, Nastya Vogan, Два Два Дев’ять, Ann Annie és Morwan felvételei is megszólalnak, míg a film végén a Morphine Do Not Go Quietly Unto Your Grave című dala egy kijevi tradicionális kórus előadásában hallható. Haney szerint tudatosan keverték az ukrán zenéket nyugat-európai és amerikai előadókkal, mert maguk a szereplők is ilyen nemzetközi kulturális közegben élnek. 

A zenei stáblistával kapcsolatban ugyanakkor érdemes pontosítani a korai beszámolók egyik félreérthető állítását. Brad Oberhofer és Koloah nem ugyanaz az előadó. Oberhofer amerikai zenész és zeneszerző, míg Koloah – polgári nevén Dmytro Avksentiev – ukrán elektronikus producer. A film eredeti zenéjén mindketten dolgoztak; egyes ismertetők fogalmazása tévesen azt sugallta, hogy Oberhofer a Koloah művésznév mögött áll. A produkció hivatalos közleménye külön alkotóként nevezi meg őket. 

A választott előadók egyébként önmagukban is sokat mondanak a film szemléletéről. Aphex Twin és Brian Eno az elektronikus zene több generációra visszanyúló kísérleti hagyományát képviseli, Four Tet és Fred again.. a mai globális klubkultúra különböző pólusait, míg Nastya Vogan és Koloah közvetlenül az ukrán elektronikus színtérhez kötődik. Nem „háborús zenét” próbáltak összeállítani, hanem annak a generációnak a tényleges kulturális környezetét, amelyről a film beszél.

A rendező számára ez jelentős irányváltás is. Haney a 2014-es No Cameras Allowed című dokumentumfilmmel vált ismertté, amelyben azt mutatta be, hogyan jutott be engedély nélkül nagy amerikai zenei fesztiválokra, majd hogyan lett ebből végül filmes és fotós karrier. A Black Sunflowers megtartja érdeklődését a fiatalok és a zenei szubkultúrák iránt, de egészen más téttel: itt már nem az a kérdés, hogyan lehet bejutni egy koncertre, hanem hogyan lehet megőrizni azokat az élethelyzeteket, amelyekért egyáltalán érdemes hazatérni a frontról.

A 95 perces dokumentumfilm szeptember 11-én tartotta világpremierjét a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, Sean Penn executive produceri közreműködésével. A premier estéjét stílusosan nem hagyományos fogadás zárta: Ben UFO egész estés DJ-szettet játszott a torontói Mooi Space-ben. A film további forgalmazása egyelőre kialakítás alatt áll, így szélesebb mozis vagy streamingpremierjének időpontja még nem ismert. 

A Black Sunflowers legerősebb gondolata végül éppen az lehet, hogy egy háborúban a rave nem feltétlenül menekülés a valóságból. Lehet annak az ellenkezője is: ragaszkodás ahhoz, hogy a frontvonalon túl továbbra is létezzen barátság, szerelem, zene, éjszakai élet és valamiféle jövő. Amikor pedig egy amputáción átesett katona protézissel áll vissza a tánctérre, a klub pillanatokra több lesz szórakozóhelynél – annak bizonyítékává válik, hogy van valami, amit a háború sem tud teljesen elvenni.