A München Beats a technó mélyére ígérkezett, de a felszínen maradt

Egy használaton kívüli krumplimosó csarnok, Jeff Mills és Carl Craig, egy átalakuló város és egy generáció, amely a technóban talált saját nyelvet. A müncheni Kunstpark Ost történetében szinte minden adott egy erős sorozathoz. A München Beats mégsem igazán erről a világról szól.

A ZDF négyrészes minisorozata nagy vállalással indul: a kilencvenes évek társadalmi változásait, a müncheni technókultúra felemelkedését és egy széteséssel fenyegetett család történetét próbálja egyetlen narratívába sűríteni. A német kritikák alapján azonban éppen az veszik el közben, ami igazán megkülönböztethette volna egy hagyományos tévés drámától.

A történet középpontjában a 19 éves Linda Bierwirth áll. Münchenben lassan beszippantja az éjszakai élet: előbb klubban kezd dolgozni, majd a DJ-pult mögé kerül. Ezzel párhuzamosan családja egészen másfajta változással küzd. A Pfanni gyártásának elköltöztetése után a megélhetésük kerül veszélybe, az egykori ipari terület pedig hamarosan egy új München szimbólumává válik.

Itt született meg a Kunstpark Ost, amely a kilencvenes évek végén klubok, bárok, műtermek és alternatív terek sűrű hálózatává alakította az egykori gyárterületet. Itt működött az Ultraschall is, méghozzá egy korábbi krumplimosó csarnokban. A klub a müncheni elektronikus zene egyik meghatározó helyszíne lett, ahol Jeff Millshez és Carl Craighez hasonló előadók is megfordultak.

Ez az a történelmi alapanyag, amelytől a München Beats igazán izgalmas lehetne. A kritikák szerint azonban a sorozat többnyire háttérként használja.

A technó ott van a képeken, megszólal a zene, megjelennek a klubok, Linda pedig DJ-vé válik, de kevéssé érezhető, miért jelentett mindez saját kultúrát egy egész generációnak. Hiányzik az a zenei és közösségi mélység, amely megmutatná, miért volt különleges egy olyan hely, mint az Ultraschall, vagy hogyan változtatta meg az elektronikus zene München éjszakai térképét.

Pedig Linda története önmagában alkalmas lenne arra, hogy ezen keresztül lépjünk be a korszakba. Egy 19 éves lány első találkozása a klubélettel, majd útja a DJ-pultig nemcsak személyes fejlődéstörténet lehetne, hanem annak bemutatása is, hogyan működött egy szubkultúra belülről. Hogyan találtak egymásra az emberek, mit jelentett egész éjszaka táncolni, milyen zenéket kerestek, és miért tűnhetett felszabadítónak az a sötét terem egy nappal egészen más szabályok szerint működő városban.

Ehelyett egyre nagyobb teret kapnak a hagyományos családi és romantikus konfliktusok.

Linda bátyja, Andi saját elfojtott homoszexualitásával küzd, miközben megjelenik Marius, a Pfanni örököse is, akinek Lindával kialakuló kapcsolata újabb melodramatikus szálat hoz a történetbe. Ezek önmagukban releváns témák, különösen a kilencvenes évek társadalmi közegében. A probléma inkább az arány: minél több történetet próbál elmesélni a sorozat, annál kevesebb hely marad annak a klubkultúrának, amely elvileg az egész világát megkülönbözteti.

A négy epizód szűkössége a végére különösen érezhető. Az idősíkok közötti ugrások megszaporodnak, több karakterív gyors lezárást kap, miközben maga a Kunstpark Ost csak későn kerül igazán fókuszba. Pedig éppen ezen a helyen találkozott a legerősebben az ipari München eltűnése azzal az új éjszakai kultúrával, amely elfoglalta a felszabaduló tereket.

Két további epizód talán nem oldott volna meg mindent, de több levegőt adhatott volna ennek az átalakulásnak.

Van azonban valaki, akit a kritikák sem nagyon vitatnak: Jule Hermann. Linda szerepében kíváncsiságot és természetességet visz a történetbe, anélkül hogy karakteréből egyszerű tévés lázadót csinálna. Könnyedsége sokszor akkor is működteti a jeleneteket, amikor a körülötte futó történetszálak már kiszámíthatóbb irányba indulnak.

A München Beats legnagyobb problémája így végül nem az, hogy családi drámát csinál a technó mellé. A kettő nagyon is összetartozhatna. Az elektronikus zenei kultúra története tele van társadalmi változásokkal, identitáskereséssel, felszabadulással és olyan ipari terek újraértelmezésével, amelyek nappalra elveszítették eredeti funkciójukat.