Cikkek: 30515 | Ma megjelent: 13
onemusic logo

Carl Cox, Bonobo és Peggy Gou is fellép a Sónar 2027-es fesztiválján

Írta: Ostroml

Nyilvánosságra hozták a Sónar 2027 első harminc fellépőjét, és a szervezők a program mellett a fesztivál átalakításáról is beszámoltak. A június 17–19. között megrendezett barcelonai eseményen többek között Carl Cox, Bonobo, Peggy Gou, KI/KI, Jessie Ware, Yung Lean és Tokischa lép fel. A 34. kiadás egyik legfontosabb változása, hogy a nappali rendezvények visszatérnek Barcelona belvárosába, az éjszakai program pedig ismét két estére és négy színpadra épül.

A bejelentés különösen érdekes az októberi események után. A fesztivál október 27-én „Sónar is dead” felirattal jelentkezett, ami találgatásokat indított el a rendezvény jövőjéről. A OneMusic is beszámolt a szokatlan kampányról, amelyről akkor még nem lehetett tudni, pontosan milyen változást készít elő. A mostani bejelentésből kiderült, hogy a szervezők a fesztivál korábbi városi jellegét kívánják visszahozni, miközben a Sónar neve és alapvető zenei irányvonala megmarad.

Az élő produkciók között Bonobo új koncertműsora az egyik kiemelt fellépés, amely a Distance in Static című anyagára épül. A dominikai Tokischa először szerepel a Sónaron, és a dembow, a reggaeton és a rap találkozására épülő műsorral érkezik. A svéd Yung Lean a cloud rap világát képviseli, Jessie Ware a diszkó és a pop felől közelít, míg a japán Cornelius a Refractions című albumát mutatja be. A New York-i Frost Children testvérduó szintén ott lesz Barcelonában, az elektronikus tánczene, az electro és a pop határán mozgó produkciójával.

A DJ-program egyik legnagyobb visszatérője Carl Cox, aki több mint húsz év után játszik ismét a Sónaron. Hasonlóan hosszú szünetet szakít meg Oscar Mulero, aki két évtized után tér vissza a fesztiválra. Peggy Gou és KI/KI a house, illetve a trance kortárs irányzatait képviseli, Romy, a The xx tagja pedig ezúttal DJ-szettel érkezik. Honey Dijon a Sinister című projektjét hozza Barcelonába.

A techno közönsége több különleges együttműködésre is számíthat. Chris Liebing és Speedy J Collabs3000 néven lép fel, míg Alarico és Chlär közös projektje, a Funk Assault szintén bekerült az első körbe. Donato Dozzy és Batu együtt játszik, mellettük Job Jobse, Aurora Halal, SALOME és a basszuszenék felől érkező Ehua és Flore is szerepel a programban. A francia Busy P a mexikói Girl Ultrával közösen áll a DJ-pult mögé.

Goldie számára a 2027-es fellépés egy elmaradt koncert pótlását is jelenti. A brit jungle és drum and bass meghatározó alakja 2026-ban kulcscsontsérülés miatt nem tudott fellépni, most azonban élő produkcióval tér vissza. A program további szereplői között Kaitlyn Aurelia Smith, Yu Su, Opal Sunn, Adriana Lopez és Tash LC is megtalálható. A szervezők szerint a végleges program több mint nyolcvan fellépést és eseményt tartalmaz majd.

A helyszínek átalakítása legalább akkora változás, mint maga a fellépőlista. A Sónar by Day 2027-ben visszaköltözik Barcelona központjába, közelebb a város vízpartjához. A nappali koncertek és a Sónar+D programjai ugyanazon a területen kapnak helyet. A technológiával, kreativitással és kutatással foglalkozó Sónar+D így ismét szorosabban kapcsolódik a zenei eseményekhez, a látogatók pedig egy helyszínen követhetik a koncerteket, előadásokat és szakmai programokat.

A Sónar by Night június 18-án és 19-én a Fira Gran Via területén zajlik majd, négy színpadon: SonarClub, SonarPub, SonarLab és SonarCar. Ez visszatérést jelent a korábbi, két éjszakára épülő formátumhoz. A 2026-os kiadásban a szervezők még egy helyszínre koncentrálták a zenei programot, miközben a Sónar+D külön helyszínen működött. A következő évben a két programrész ismét eltérő szerepet kap: a nappali események a városi felfedezésre, az éjszakaiak a nagyszabású klubprodukciókra épülnek.

A jegyértékesítés már elindult. A SonarPass 160 eurótól, a Sónar+D programjaira is érvényes SonarPass+D pedig 175 eurótól kapható. Mindkét bérletből létezik VIP-változat, a Flex opcióval vásárolt jegyeknél pedig 2027. február 28-ig teljes visszatérítés kérhető a feltételek szerint. Az árak a fesztivál közeledtével emelkedhetnek.

Hivatalos jegyvásárlás: Sónar 2027 – Jegyek és bérletek

Korábbi kapcsolódó cikkeink

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket
szakertoikonyvek.hu