Stevie Wonder nevével került beadvány a dalszerzői jogdíjak vitájába

„A dalszerzés rendkívüli tehetségét túl gyakran értékelték alul” – ezzel az üzenettel érkezett új hozzászólás az amerikai dalszerzői jogdíjak egyik fontos eljárásába. A rövid beadványt Stevie Wonder nevéhez kapcsolják, ám egyelőre nem sikerült egyértelműen megerősíteni, hogy valóban a 76 éves zenész vagy képviselője küldte be.

A dokumentum augusztus 10., a Copyright Royalty Board nyilvános észrevételezési határideje előtt került az úgynevezett Phonorecords V, röviden Phono V aktájába. Ez az eljárás határozza meg az Egyesült Államokban a dalok bizonyos mechanikai jogdíjainak következő időszakra érvényes rendszerét.

Kívülről technikai jogdíjvitának tűnhet, a tét azonban nagyon is kézzelfogható: mennyi pénz jut a dalszerzőkhöz és zeneműkiadókhoz akkor, amikor dalaik fizikai hanghordozón vagy digitális letöltésként kelnek el.

A Stevie Wondernek tulajdonított, nagyjából 170 szavas hozzászólás nem merül el a javasolt egyezség matematikájában. Ehelyett egy alapelvet próbál rögzíteni.

„A dalszerzőknek minden olyan formában lehetőséget kell kapniuk a lehető legtöbbet keresni, amelyben a munkájuk értéket teremt, beleértve a fizikai termékeket is” – áll a dokumentumban.

A gondolat később még egyszer, más irányból tér vissza: a szerzőket ott és úgy kell megfelelően megfizetni, ahol és ahogyan dalaik bevételt termelnek.

Ez nem részletes ellenjavaslat, mégis jól illeszkedik ahhoz az elégedetlenséghez, amely a Phono V körül egyre láthatóbbá vált.

A CRB előtt ugyanis korántsem alakult ki teljes iparági egyetértés. A javasolt megállapodás mögött jelentős szereplők sorakoztak fel, köztük a nagy lemezkiadók és a Recording Academy, miközben dalszerzői és jogkezelési oldalról több szervezet is komoly kifogásokat fogalmazott meg.

Az ellenzők között megtalálható a Word Collections, a Songwriters Guild of America, az Eight Mile Style, a Fair Trade Music International és a Songwriters Association of Canada is. Több hozzászóló nem egyszerűen magasabb alapjogdíjat szeretne, hanem azt is, hogy az inflációkövetés ne vezethessen a ráta későbbi csökkenéséhez.

Ez a „no-decrease” elv azért lényeges, mert az inflációhoz kötött rendszer papíron mindkét irányban mozoghat. A dalszerzői oldal egy része olyan védőkorlátot szeretne, amely garantálja, hogy a már elért nominális jogdíjszint később akkor se csökkenhessen, ha az alkalmazott gazdasági mutató lefelé mozdul.

A vita közben jóval szélesebb lett a nagy szervezetek csatájánál.

A CRB aktájában független dalszerzők, zenészek, jogászok és szerzői jogi aktivisták is megjelentek. Hozzászólt többek között George Johnson, Kevin Casini és Kaila Coleman, a Bootleggers Music Grouphoz köthető Paul Jones, valamint Michelle Shocked is. Egy független előadó névtelenséget kérve nyújtotta be véleményét.

A beadványok mennyisége önmagában is jelzés. A mechanikai jogdíjakról szóló tárgyalások kívülről nehezen követhető százalékok, inflációs formulák és jogi definíciók körül forognak, miközben minden apró változtatás sok évre és rengeteg kiadványra vetítve komoly összegeket mozgathat meg.

A fizikai zene ráadásul már nem feltétlenül az a haldokló piac, amelynek néhány éve sokan elkönyvelték. A bakelit újjáéledése újra értéket adott annak a kérdésnek, hogyan részesednek a dalszerzők egy kézzelfogható zenei termék árából. Egy drága vinylkiadásnál különösen látványossá válhat a különbség a fogyasztói ár és a szerzőhöz végül eljutó összeg között.

Éppen ezért érdekes a Stevie Wondernek tulajdonított beadvány hangsúlya is. Nem azt állítja, hogy a fizikai formátumokat különleges bánásmódban kell részesíteni, hanem azt, hogy ha egy dal valahol gazdasági értéket teremt, annak szerzője ebből megfelelően részesüljön.

Van azonban egy fontos bizonytalanság.

Egyelőre nem igazolt, hogy a dokumentum valóban Stevie Wondertől származik. A zenész hivatalos felületein nem foglalkozott a Phono V eljárással, és képviselői sem erősítették meg nyilvánosan, hogy ő áll a hozzászólás mögött. Emiatt a beadvány tartalma és annak feltételezett szerzője között érdemes különbséget tenni.

Maga az üzenet ettől még pontosan beleillik a Phono V körül kialakult konfliktusba.

A vita mélyén ugyanis ugyanaz a kérdés húzódik, amely a streaming, az AI és a katalógusfelvásárlások korában újra és újra előkerül: ha egy dal pénzt termel, annak értékéből mekkora rész jut vissza ahhoz, aki megírta?

A CRB előtt most ennek a kérdésnek egy kevésbé látványos, de hosszú évekre meghatározó fejezetét írják.