Már a friss zenék közel 40 százalékában megjelenhet az AI

Néhány éve még különlegességnek számított, ha egy dalban mesterséges intelligencia dolgozott. Ma már lassan az ellenkező kérdés válik érdekesebbé: mennyi zene készül úgy, hogy az AI egyáltalán nem vesz részt benne?

A SubmitHub több mint egymillió, júliusban megjelent felvételt vizsgált meg saját SH Labs detektáló rendszerével, az eredmény pedig azt mutatja, milyen gyorsan változik a zenekészítés hátországa. A vizsgált kiadványok 23,2 százalékát teljes egészében AI által generált zenének érzékelte a rendszer, további 15,3 százaléknál pedig generált hanganyag és későbbi emberi munka keveredését jelezte.

Együtt ez 38,5 százalék.

Vagyis a vizsgált zenék csaknem négytizedénél valamilyen formában megjelent a mesterséges intelligencia – legalábbis a detektor értékelése szerint.

És éppen ez az utolsó félmondat az, ami miatt a történet jóval bonyolultabb egy látványos százaléknál.

Hol kezdődik egyáltalán az AI-zene?

A határ ma már korántsem olyan egyszerű, mint amikor egy promptból elkészül egy komplett dal.

AI dolgozhat egy vokálon, generálhat dallamot vagy hangmintát, segíthet a producernek, belenyúlhat a keverésbe, és megjelenhet a mastering során is. Egyetlen felvételen belül egymás mellett létezhet hagyományos dalszerzés, élő hangszer, kézzel programozott elektronika és gépi segítséggel előállított hang.

Ez alapvetően más helyzet, mint egyszerűen két dobozba rendezni a világot: emberi vagy AI.

A technológia ráadásul eltűnőben van a hétköznapi munkafolyamatokban. Minél több zenei szoftverbe kerülnek generatív vagy gépi tanulásra épülő funkciók, annál kevésbé lesz egyértelmű, mikor beszélünk eszközhasználatról, és mikor arról, hogy az alkotói munka egy érdemi részét már a gép végezte el.

A zeneiparnak előbb-utóbb pontosan ezt a határt kell meghúznia.

A detektor szerint AI, a zenész szerint nem

A SubmitHub adataiban van egy ennél is érdekesebb részlet.

Amikor a platform megkereste azokat az alkotókat, akiknek zenéjét a rendszer AI-tartalmúnak jelölte, 31 százalékuk azt állította, hogy nem használt mesterséges intelligenciát.

Ez komoly figyelmeztetés minden olyan elképzelés számára, amely automatikus detektorokra bízná annak eldöntését, mi számít emberi zenének.

A különbségnek több lehetséges magyarázata lehet. Elképzelhető, hogy az alkotó és a rendszer mást tekint AI-használatnak. Lehet, hogy egy producer olyan szoftverfunkciót alkalmazott, amelynek technológiai hátterével maga sem foglalkozott. És természetesen az is lehetséges, hogy a felismerés tévedett.

A SubmitHub alapítója, Jason Grishkoff ezért elsősorban nem a tiltást, hanem az átláthatóságot tartja fontosnak. Szerinte a hallgatónak joga van tudni, ha AI által generált tartalommal találkozik.

Csakhogy ehhez először az iparágnak kellene megegyeznie abban, pontosan mit kell közölni.

Egy masterelő algoritmus nem ugyanaz, mint egy virtuális előadó

Ez lehet a következő évek egyik legfontosabb különbségtétele.

Ha egy zenész AI-alapú eszközzel tisztítja az éneksávot, választ le stemeket vagy mastereli a saját maga által megírt és felvett számot, nehéz ugyanabba a kategóriába sorolni, mint amikor egy rendszer dallamot, hangszerelést, éneket és akár komplett előadói identitást generál.

Technikailag mindkettőben jelen van az AI. Alkotói értelemben viszont ég és föld a különbség.

Ezért válik egyre fontosabbá, hogy a zeneipar ne egyszerűen egyetlen „AI” címkével próbálja megoldani a problémát. Egy ilyen jelölés hamar értelmetlenné válhat, ha ugyanaz kerül egy teljesen generált dal és egy hagyományosan elkészített, AI-asszisztált masteringet használó felvétel mellé.

A kérdés inkább az, hogy a kreatív döntések melyik részét hozta ember, és melyiket gép.

A toplistákig ér a vita

A probléma közben már messze túljutott a hálószobaproducerek világán.

Zenei platformok elkezdtek saját módszerekkel reagálni az AI-tartalmak terjedésére, miközben a jogkezelők számára egy másik front is megnyílt: miből tanították a generatív rendszereket, rendelkeztek-e ehhez megfelelő engedélyekkel, és mi történik akkor, ha egy modell szerzői joggal védett zenékből tanulva hoz létre új felvételeket?

A toplistáknál ugyanez már egészen gyakorlati kérdés.

Az egyik formálódó megközelítés szerint a listás jogosultsághoz egy felvételnek „lényegében emberi készítésűnek” kell lennie. Első hallásra világos szabály. A valóságban azonban rögtön visszavisz ugyanahhoz a problémához: mit jelent a „lényegében”?

Egy AI-val generált háttérvokál még belefér? Egy dallamötlet? Egy dobloop? Tíz másodpercnyi generált hang egy négyperces felvételben? És ki fogja mindezt ellenőrizni, amikor naponta felfoghatatlan mennyiségű új zene kerül a platformokra?

Már nem az a kérdés, beengedjük-e

A SubmitHub számai önmagukban nem jelentik azt, hogy a világ új zenéinek közel 40 százalékát gépek készítik. A mérés egy detektáló rendszer becslése, ráadásul az alkotói visszajelzések alapján maga a besorolás sem tekinthető tévedhetetlennek.

A nagyságrend ettől még figyelemre méltó.

Az AI olyan gyorsan került be a zenei munkafolyamatokba, hogy az iparág szabályai már most lemaradásban vannak a technológiához képest. A következő vita ezért valószínűleg nem arról szól majd, szabad-e mesterséges intelligenciát használni a zenében. Ezen a ponton már túl vagyunk.

Sokkal nehezebb kérdések következnek.

Mikor kell feltüntetni? Mit kell feltüntetni? Hol végződik a hangszer, és hol kezdődik a társszerző? Mikor marad egy felvétel emberi alkotás, és mikor válik generált tartalommá?

Az AI már bent van a stúdióban. Most a zeneiparnak kell eldöntenie, melyik széket adja neki.