Thomas Bangalter: nincs tervben a Daft Punk visszatérése
Írta: Ostroml
A Daft Punk rajongói időről időre reménykednek egy újraegyesülésben, Thomas Bangalter legfrissebb nyilatkozata azonban egyértelművé teszi: jelenleg nincs napirenden a legendás francia duó visszatérése.
A producer a The Timesnak adott interjúban beszélt arról, hogy bár rendkívül büszke arra, amit Guy-Manuel de Homem-Christóval együtt felépítettek, úgy érzi, a történet a megfelelő pillanatban ért véget.
„Nagyon örülök, hogy a hosszú közös futásunk alatt nem rontottuk el. Vannak még más dolgok, amelyeket szeretnék felfedezni” – mondta Bangalter.
A zenész szerint a Daft Punk különlegessége részben abban rejlett, hogy közel három évtizeden át tudta megőrizni saját mitológiáját. Úgy fogalmazott, hogy a zenei történelem legtöbb ikonikus együttműködése jóval rövidebb ideig tartott, mint az ő 28 éves közös útjuk.
„A karakterben maradás és annak meg nem rontása egyre nehezebb lett” – tette hozzá.
Az interjú során Bangalter arról is beszélt, hogy a Daft Punk globális sikere még ma is nehezen felfogható számára. Elmondása szerint azok a felvételek, amelyek egykor a párizsi stúdiójukban készültek, mára több milliárd lejátszást értek el világszerte.
A producer szerint a Daft Punk több volt egyszerű zenei projektként: egyfajta művészeti kísérletként tekint rá, amely tudatosan mosta össze a valóság és a fikció határait.
„Robot voltam, most pedig csak egy szuperképességek nélküli ember” – fogalmazott önironikusan.
A nyilatkozat időzítése nem véletlen. Bangalter nemrég jelentette meg új szólóalbumát, a Mirage — Ballet for 16 Dancers című művet, amely egy kortárs balettelőadáshoz készült zeneszerzői munka. A projekt jelentősen eltér attól a világtól, amely a Daft Punkot ismertté tette, és jól mutatja, hogy a producer ma már más kreatív területek felé fordul.
Miközben Bangalter új művészeti irányokat keres, a másik alapító, Guy-Manuel de Homem-Christo körül továbbra is élnek a találgatások. A zeneiparban hónapok óta keringenek pletykák arról, hogy saját szólóalbumon dolgozik, bár hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett.
A Daft Punk 2021-es feloszlása óta Bangalter számos különböző projektben vett részt. Írt zenét táncelőadásokhoz, filmekhez és audiovizuális produkciókhoz, miközben időnként váratlan DJ-fellépésekkel is meglepte a közönséget.
Bár a Daft Punk visszatérésének lehetősége továbbra is az elektronikus zene egyik legnagyobb álma marad, Bangalter szavai alapján jelenleg inkább az új alkotói kihívások állnak a fókuszban. A robotkorszak lezárult, de a történet ettől még korántsem ért véget.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: