Cikkek: 27168 | Ma megjelent: 21
onemusic logo

Érzékeny új dallal jelentkezett a Tiny Habits

Írta: Ostroml

A bostoni Tiny Habits bemutatta legújabb kislemezét, a Belt Loop-ot, amely a zenekar eddigi egyik legérettebb és legintimebb szerzeménye. A dal a Keepers című második stúdióalbum harmadik előfutára, amely augusztus 28-ánjelenik meg a Mom+Pop Music gondozásában.

A Belt Loop egy szakítás utáni időszak érzelmi hullámzását mutatja be. A középpontban az a különösen sebezhető pillanat áll, amikor valaki először kerül újra közel egy másik emberhez egy intenzív kapcsolat lezárását követően. A dal azt az érzést ragadja meg, amikor egyszerre próbálunk nyitni valaki felé, miközben még saját magunk új oldalait is csak most kezdjük megismerni.

A zenekar szerint a szám lehetőséget adott arra, hogy olyan témákat dolgozzanak fel, amelyek korábban nem jelentek meg a repertoárjukban. Elmondásuk szerint az elmúlt években gyakran illették őket a „kedves” vagy „aranyos” jelzőkkel, az új albumon azonban szélesebb érzelmi és emberi spektrumot szeretnének bemutatni. A Belt Loop ennek megfelelően játékosabb, érzékibb és érettebb hangulatot képvisel, miközben továbbra is az őszinte dalszerzés marad a középpontban.

A dal a korábban megjelent Right In Front Of Me és Anything He Was után érkezett, és tovább erősíti azt az R&B- és soulhatásokkal gazdagított hangzásvilágot, amely a készülő album egyik meghatározó iránya lesz.

A Cinya Khan, Judah Mayowa és Maya Rae alkotta trió a Keepers anyagát Los Angelesben és New Yorkban írta. A produceri feladatokat Benjamin Millman látta el, mellette Philip Weinrobe, Ryan Linvill és Jeremy Schmetterer is közreműködött a munkálatokban.

A Keepers a 2024-es debütáló album, az All For Something folytatása lesz. A Tiny Habits eredetileg a Berklee College of Music hallgatóiként vált ismertté, amikor háromszólamú feldolgozásaikkal gyorsan komoly közösségi média-követőtábort építettek ki. Azóta saját dalaikkal is egyre meghatározóbb szereplőivé váltak az indie és folk-pop színtérnek.

A zenekar mozgalmas időszak előtt áll: nemrég felléptek a Newport Folk Festivalon, augusztus 7-én teltházas koncertet adnak a londoni St Pancras Old Church falai között, szeptemberben az All Things Go Festival programjában is szerepelnek, majd november 11-én Dallasból indul eddigi legnagyobb észak-amerikai turnéjuk.

A Tiny Habits az elmúlt években több figyelemre méltó együttműködésben is részt vett, köztük Matty Healyvel, a The 1975 frontemberével. Az új kislemez alapján pedig úgy tűnik, a trió továbbra is magabiztosan tágítja saját zenei határait, miközben megőrzi azt az intim, harmóniákra épülő hangzást, amely a kezdetektől a védjegyévé vált.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket
szakertoikonyvek.hu
Cineversum pres. STEPHAN BODZIN