A Townies megírta a „Wednesday”-t válaszul a Wednesday „Townies” című dalára

Van az a zenekari névválasztás, amely évekkel később váratlanul tökéletes poénná érik. A Wednesday írt egy dalt Townies címmel, mire a Townies most kiadott egy számot Wednesday címmel. Ennél elegánsabban aligha lehetett volna visszaadni a labdát.

A bostoni gyökerű, jelenleg Los Angelesben működő trió – Tom Lynch, Chris Magnani és Nolan Melia – augusztus 12-én jelentette meg a számot a Brain Synthesizer gondozásában. A válasz ötlete azonban nem most született.

Amikor tavaly ősszel megjelent a Wednesday Bleeds című albuma, rajta a Townies-zal, a három zenész már jelezte, hogy észrevették a magas labdát.

„Várjatok, amíg meghallják a Wednesdayt a Towniestól” – írták.

Most meghallhatják.

A poén jó, de a dal nem vicc

A Wednesday könnyen megmaradhatott volna egy ügyes indie rock geg szintjén. A Townies azonban ennél jóval komolyabban vette a feladatot.

A szám feszült emo, amely már az elejétől úgy viselkedik, mintha valamit régóta próbálna magában tartani. A gitárok vastagon ülnek a dalon, miközben a dallamok nem engedik, hogy az egész egyszerű zajkitöréssé váljon. Inkább folyamatosan gyűlik benne a nyomás.

A végére aztán elfogy a türelem.

A szerkezet szétesni kezd, a torzítás egyre nagyobb helyet követel magának, a dal pedig egy felpörgő, zaklatott levezetésben engedi ki azt az energiát, amelyet addig visszatartott.

Ez már nem a Wednesday dalának paródiája, és nem is annak zenei tükörképe. A kapcsolat elsősorban a címben van; a Townies a saját nyelvén beszél.

A hozzá készült videót Zach Miller rendezte.

Az eredeti „Townies” mögött jóval sötétebb történet van

A névjáték könnyed, a Wednesday Townies című száma viszont egyáltalán nem az.

Karly Hartzman egy fiatalkori barátjáról írta, akit tinédzserként a szexualitásáról terjedő pletykákkal próbáltak megszégyeníteni. A dal így egy ismerős kisvárosi mechanizmust kap el: amikor mindenki tudni vél valamit valakiről, a történet pedig pillanatok alatt fontosabbá válik annál az embernél, akiről valójában szól.

Hartzman később arról beszélt, hogy az ember néha sokkal hevesebben képes megvédeni a barátait, mint saját magát. Különösen foglalkoztatta az is, hogyan beszélnek mások a női szexualitásról, és milyen gyorsan válhat a „promiszkuitás” bélyeggé egy közösségen belül.

A Wednesday zenéjében ez a fajta feszültség régóta otthon van.

A zenekar képes úgy írni szégyenről, függőségről, kisvárosi életről, kapcsolatokról és sérülésekről, hogy közben a dalok nem roskadnak össze a saját súlyuk alatt. A gitárok sokszor éppen a legnehezebb pillanatokban nyitják ki őket.

A Townies is ilyen: fájdalmas történetből indul, aztán egyszer csak megérkezik az a gitár, amely a mélypontból szinte eufóriát csinál.

Két zenekar, két dal, egy tökéletes kör

A történetben éppen az a szerethető, hogy nincs mögötte látványosan felépített konfliktus.

Nem diss track született. Nincs indie rock beef, nincsenek sértett nyilatkozatok és egymásnak küldött üzenetek. Van viszont két zenekarnév, amelyek véletlenül olyan helyzetbe kerültek, amit kár lett volna kihagyni.

A Townies pedig nem hagyta ki.

Közben a Wednesday körül sem állt meg az élet. Hartzman nemrég a Newport Folk Festivalon Hayley Williamsszel közösen adta elő a Mirtazapine-t, és a Weezer Skinny Dipper című számában is közreműködött, amely a zenekar készülő The Gold Album lemezén kap helyet.

A Townies pedig tovább él a Bleeds egyik emlékezetes pillanataként.

Most már kapott maga mellé egy furcsa testvérdalt is.