Tragédia a Fusion Fesztiválon – drog gyanúja a haláleset mögött
Írta: Ostroml
A Fusion Fesztivál, amely Németország egyik legismertebb alternatív és elektronikus zenei rendezvénye, tragikus hírekkel került be a nemzetközi figyelem középpontjába: egy 31 éves nő életét vesztette, miután a fesztivál idején kritikus állapotban szállították kórházba, de sajnos már nem tudták megmenteni.
A rendőrség és a schwerini ügyészség azonnal vizsgálatot indított az ügyben. A jelenlegi információk szerint a nő már a fesztivál elején életveszélyes állapotban volt. Bár a halál pontos oka még nem ismert, a hatóságok drogfogyasztásra gyanakszanak – ezt a folyamatban lévő toxikológiai vizsgálat fogja megerősíteni vagy kizárni. Az eredményekre néhány hetet várni kell.
A fesztivál idején a Rostocki Egyetemi Orvosi Központ mobil drogellenőrző egysége összesen 752 mintát elemzett, és 20 ecstasy tablettát azonosított, amelyek halálos koncentrációban tartalmaztak hatóanyagot. Ezeket a különösen veszélyes szereket sikerült kiszűrni és eltávolítani a forgalomból, így valószínűleg több tragédiát is sikerült megelőzni.
A 31 éves nő esetében egyelőre nem ismert, hogy honan származott a szer, amit elfogyasztott, és az sem tisztázott, hogy büntetőeljárás indul-e az ügyben.
Bár a fesztivál általánosságban zökkenőmentesen zajlott le – a rendőrség szerint nem voltak nagyobb rendbontások vagy tömeges problémák –, a tragikus haláleset beárnyékolta az eseményt. A Fusion Fesztivál közössége számára ez komoly figyelmeztetés, hogy a biztonsági protokollokat és prevenciós intézkedéseket a jövőben még komolyabban kell venni.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: