ULTRA Europe 2026: itt a Phase 2 – Hardwell és Armin van Buuren is jön
Írta: Ostroml
A ULTRA Europe 2026 bejelentette a Phase 2 fellépőit a július 10–12. között, péntektől vasárnapig tartó spliti hétvégére (Park Mladeži, Croatia ). A korábban kihirdetett Phase 1 már magasra tette a lécet olyan nevekkel, mint Calvin Harris, FISHER, Martin Garrix, John Summit, Dom Dolla, I Hate Models, Mau P, Miss Monique, Sara Landry és WORSHIP. A friss névsor újabb húzóneveket hoz: a holland visszatérő Hardwell, valamint Armin van Buuren, aki idén 25 éves A State Of Trance márkáját ünnepli. Csatlakozik a GRAMMY-díjas Afrojack is, aki az év elején a miami Ultra Music Festivalon mutatta be David Guettával és Siával közös új kollabját, az Awake Tonight -ot, és érkezik Oliver Heldens is. A headlinerek mellett erős az underground front: a walesi Jamie Jones, a Drumcode-alapító Adam Beyer és a brit duó CamelPhat is ott lesz. A basszus- és hard techno-vonalat Subtronics (a „Tesseract” korszaka után) és a francia Nico Moreno képviseli, a támogatósorban pedig HALŌ és Maddix kap helyet. A rendezvény továbbra is globális találkozópont: több mint 150 ezer résztvevő érkezik évről évre, 140-nél is több országból. A spliti ULTRA Europe így ismét a nyár egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének ígérkezik. Jegyek a hivatalos oldalon: a TIER 4 háromnapos GA 239 €, a TIER 2 VIP (majdnem teltház) 449 € három napra, az egynapos VIP 199 €. Elérhető az „ultimate” háromnapos VIP ULTRA 499 €, illetve az egynapos VIP ULTRA 249 € áron. A Destination ULTRA Europe Cruise tengeri programjából már csak néhány kabin maradt.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: