UTOPIA a Kadinjača emlékműnél – zene, fény és brutalizmus áram nélkül

Amikor az UTOPIA szerb duó úgy döntött, hogy élő fellépést rögzít a Kadinjača emlékműnél, nem egy egyszerű látványvideót akartak forgatni – hanem egy helyszínspecifikus, elmélyült művészi kijelentést tenni. A brutalista építmény nemcsak vizuális díszletként szolgált, hanem aktív résztvevővé vált az eseményben: az ébredő fény, a nyers beton és a teljesen autonóm hangrendszer egymásba olvadt.

A helyszín a harc és az áldozat szimbóluma, így a zene sem maradhatott közömbös. Nem volt közönség, nem volt hálózati áram, csak a napfelkelte, hideg kövek és az élő hang. A duó saját technikai csapata mindent előre megtervezett: hordozható áramfejlesztő, mobil világítás, vezeték nélküli monitorozás és teljes kommunikációs rendszer tette lehetővé, hogy a produkció áram- és infrastruktúrafüggetlen maradjon.

A zenei előadás egy hibrid setupon alapult, ahol analóg szintetizátorokat, éneket, dobgépeket és Ableton-alapú szekvenciákat használtak. A Korg Minilogue XD volt a fő hangszer, a Behringer Crave-t zajgenerálásra alkalmazták, és minden vezérlést a Pioneer Toraiz SP-16 végzett, amely egyszerre működött padként és sequencerként. Az előadás nem volt teljesen előre programozott: valós idejű improvizációval reagáltak a környezetre, a fényre és a hangulatra.

A vizuális koncepciót a CHAMELEON alkotta meg, úgy, hogy a fényprogramok a zenei dinamika mellett a természetes fényváltozáshoz is igazodtak. A performansz teljes sötétségben kezdődött, majd ahogy a nap lassan felkelt, a természetes fény fokozatosan vette át a mesterséges világítás szerepét – így a záróképeket már maga a természet „festegette” UTOPIA színeiben.

A legnagyobb kihívás az alváshiány volt. Minden tesztelést, beállítást és világítást egy nap alatt kellett elvégezni, hogy napfelkeltekor már foroghasson a kamera. Az egész élmény legnagyobb tanulsága szerintük az volt, hogy a pontos tervezés szabadságot teremt – nem korlátokat.

A legemlékezetesebb pillanat pedig az volt, amikor a nap pontosan úgy színezte meg a jelenetet, ahogyan azt előzetesen elképzelték. Az egész produkciót áthatotta egyfajta összhang – az ember, a gép, a természet és a tér közös ritmusa.

Az UTOPIA ezzel az előadással nemcsak zenei élményt hozott létre, hanem egy kortárs rituálét, amelyben az emlékmű nemcsak szimbólumként, hanem aktív médiumként létezett. Egy performansz, ahol a csend, az idő és a napfelkelte ugyanolyan fontos szereplő volt, mint a szintetizátor vagy az ének.