Cikkek: 11305 | Ma megjelent: 39
onemusic logo

Végleg búcsúzik a Kolorádó – az utolsó tánc a hegyen

Írta: Ostroml

Egy korszak ér véget idén nyáron: utoljára rendezik meg a Kolorádó Fesztivált a jól ismert Cserkészparkban, miután a Pilisi Parkerdő Zrt. – az állami tulajdonú terület kezelője – ellehetetlenítette a rendezvény jövőjét a megszokott helyszínen. A bejelentés megrendítette a hazai fesztiválközösséget, hiszen tíz év alatt Kolorádó több lett egy fesztiválnál – szabadsággá, közösséggé és otthonná vált azok számára, akik egyszer is megtapasztalták.

A fák között megszólaló zenék, a hajnalig tartó beszélgetések, a csűr sötétjében lüktető ütemek, a szabad levegő, a vadvirágos mezők – mind egy olyan világ részei lettek, amit most el kell engednünk. Nem azért, mert bármit is elrontottak volna a szervezők, hiszen évek óta példásan együttműködtek a hatóságokkal és a helyi közösségekkel, hanem mert a tulajdonos váratlanul a cserkészeknek adta vissza a területet, és ezzel véget vetett az esemény jövőjének a Hárs-hegy oldalában.

Bár hivatalos indoklás nem érkezett, a döntés végleges. A fájdalom azonban nem bénítja meg a szervezőket, akik világosan fogalmaznak: „A Kolorádó egy szabad fesztivál, és az is marad.” Azt még nem tudni, hol és hogyan folytatják, de az biztos, hogy ez az utolsó alkalom, amikor a Cserkészpark még egyszer megtelik zenével, tánccal, nevetéssel és nosztalgiával.

Ez a búcsú nem szomorú, hanem felemelő. Egy utolsó nagy ölelés. Négy nap a hegyek között, amikor még egyszer mind együtt lehetünk. Együtt azokkal, akiknek ez a hely többet jelentett, mint egy koncert vagy egy buli. Ez volt az a hely, ahol szabadnak éreztük magunkat. És ezt senki nem veheti el tőlünk.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

5. Szerencsi ARTÚR NAPOK
Sneakerness
Katlan 2025