Mit jelent valójában a „well-being”? Tudósok végre pontos választ adtak
Írta: Ostroml
A „well-being” kifejezés az elmúlt években szinte mindent és semmit jelentett egyszerre: egyfajta lebegő állapot a „jól érzem magam” és az „egyben van az életem” között. Tudományos szempontból épp ez a homályosság tette nehezen megragadhatóvá. Most azonban egy nemzetközi kutatócsoport világos, közös definíciót alkotott.
A University of Adelaide vezetésével, a Be Well Co közreműködésével zajló projektben 11 tudományterület 122 szakértője vett részt. A pszichológia és pszichiátria mellett közgazdászok, filozófusok és teológusok is hozzászóltak ahhoz az egyszerűnek tűnő, mégis komplex kérdéshez: mit jelent pontosan „jól lenni”? Az eredmény a Nature Mental Healthfolyóiratban jelent meg.
A konszenzus szerint a mentális jóllét alapja az élettel való elégedettség és a célérzet. Ehhez társul az önelfogadás, a stabil emberi kapcsolatok fenntartása, valamint az a képesség, hogy az egyén autonóm módon hozza meg döntéseit. A boldogság is része a képnek – de nem állandó, inkább visszatérő tapasztalat.
Különösen fontos megállapítás, hogy a pénzügyi biztonság és a fizikai egészség nem központi elemei a well-beingnek. Bár kétségtelenül hozzájárulnak a jólléthez, inkább „hajtóerőként” működnek: támogatják, de nem határozzák meg azt. Vagyis a klasszikus mondás – miszerint a pénz nem vásárol boldogságot – ebben az értelmezésben is megállja a helyét.
A kutatók hangsúlyozzák: a mentális jóllét nem egy folyamatos eufória. Még azok is megtapasztalhatják, akik mentális nehézségekkel élnek. A well-being inkább egy összetett belső és társas eszköztár, amely segít eligazodni a mindennapok hullámzásában, és hosszabb távon egyfajta belső egyensúlyt biztosít.
A definíció jelentősége túlmutat az elméleten. A kutatók szerint egy közös, pontos fogalom révén a jövőben könnyebb lesz összehangolni a különböző vizsgálatokat, és olyan társadalmi vagy egészségügyi intézkedéseket tervezni, amelyek valóban ugyanarra az alapra épülnek.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: