Cikkek: 10424 | Ma megjelent: 43
onemusic logo

A Wolf Alice új albummal és intim koncertekkel tér vissza – itt a 'The Clearing' és a nyári turné részletei

Írta: Ostroml

A brit alternatív rock egyik legizgalmasabb zenekara, a Wolf Alice idén nyáron újra reflektorfénybe lép: egyrészt megjelenik új albumuk, másrészt különleges, kis létszámú európai koncertekkel örvendeztetik meg rajongóikat. A júniusi mini turné során olyan városok színpadain tűnnek fel, mint Párizs, Utrecht és Berlin.

A legnagyobb durranás még csak most jön: augusztus 29-én jelenik meg a 'The Clearing' című új nagylemezük, a Sony Music gondozásában. A már most elérhető első kislemez, a ‘Bloom Baby Bloom’ máris magával ragadta a közönséget: egy kritika szerint ez egy „önmagadba vetett hit és a káoszból való felemelkedés” üzenetét hordozó, erőteljes visszatérő dal.

Az albumot a zenekar „játékos és komoly, ironikus és egyenes beszédű” anyagként írja le, amely új zenei irányt jelez – miközben megmaradnak azok a mély, emberi témák, amikkel eddig is azonosítottuk őket: szeretet, veszteség, kapcsolatok.

A lemez megjelenése után világkörüli turnéra indulnak: szeptember 10-én Atlantában startol az amerikai kör, november végén pedig visszatérnek az Egyesült Királyság színpadjaira is. A turné állomásai és a jegyek már elérhetők a zenekar hivatalos weboldalán.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025
Sneakerness
5. Szerencsi ARTÚR NAPOK