Megjelent a Yeah Yeah Yeahs Royal Albert Hall-koncertlemeze

A „Maps” ezúttal nem robban be. Lassan nyílik ki, vonósokkal és zongorával, Karen O hangja pedig úgy lebeg a Royal Albert Hall terében, mintha a dal mindig is erre a pillanatra várt volna. A Yeah Yeah Yeahs új koncertlemeze nem a hangerővel akarja visszaidézni a zenekar elmúlt huszonöt évét. Inkább szétszedi a dalokat, és megmutatja, mi marad belőlük, amikor lehántják róluk a zajt.

A Hidden In Pieces Live At The Royal Albert Hall már elérhető a streamingplatformokon. A fizikai kiadás, valamint a további felvételekkel kibővített digitális változat október 23-án érkezik a Secretly Canadian gondozásában. A lemez CD-n és dupla vinylen is megjelenik, az első 250 bakelitrendeléshez pedig Karen O, Nick Zinner és Brian Chase által aláírt fotó jár.

A standard digitális kiadás 13 felvétele a Yeah Yeah Yeahs két, 2025 júniusában adott Royal Albert Hall-koncertjének anyagából állt össze. A bővített változat San Diegóban, Chicagóban, New Yorkban, Los Angelesben és Mexikóvárosban rögzített előadásokkal, valamint a texasi Sonic Ranch próbáin készült felvételekkel nyitja tovább az albumot.

A koncertek a zenekar huszonöt éves jubileumára szervezett Hidden In Pieces turné részei voltak. A megszokott klub- és fesztiválszínpadok helyett színházakba költöztek, ahol vonósnégyes, zongora, nagybőgő és akusztikus hangszerek vették körül a triót. A cél nem egy elegánsra csiszolt best of műsor volt, hanem annak kipróbálása, hogy a dalok kibírják-e a teljes átrendezést.

Kibírták. Sőt, több esetben éppen ekkor mutatták meg, mennyire erős a szerkezetük.

A „Gold Lion” elveszíti a menetelős rocklendület egy részét, de cserébe sötétebb, súlyosabb lesz. A „Cheated Hearts” mögött több levegő marad, a „Zero” pedig úgy őrzi meg a felszabadító refrént, hogy közben egészen más úton jut el hozzá. A „Spitting Off The Edge Of The World” eredeti, elektronikus feszültségét kamarazenei dráma váltja fel.

A legnagyobb kockázat természetesen a „Maps” volt. Kevés kétezres évekbeli dal kötődik ennyire szorosan egyetlen előadáshoz, hangszínhez és érzelmi kitöréshez. Az új változat mégsem próbál versenyezni az eredetivel. Karen O nem ugyanazt a pillanatot akarja eljátszani huszonöt évvel később. A dal most arról szól, hogyan változik meg egy érzés, miután évtizedeken keresztül együtt éltünk vele.

Az áthangszerelések Jherek Bischoff zenei vezetésével készültek. A zenekar 2025 februárjában vonult el a Sonic Ranch stúdióba, ahol kevesebb mint egy hét alatt közel huszonnégy dalt rendeztek át vonósokra és akusztikus hangszerekre. A Royal Albert Hall a turné harmadik állomása volt, vagyis az anyag még nem merevedett rutinná. Érezhető benne a bizonytalanság, az egymásra figyelés és az a különös feszültség, amikor a zenészek maguk sem tudják pontosan, hová érkezik meg egy dal.

Karen O szerint a turné az amerikai választást követő időszakban érzett közösségigényből született. A Yeah Yeah Yeahs pályáján ritkán született pusztán naptári döntésből egy visszatérés: általában a kor, a körülmények és a közönséggel való találkozás szükségessége hívta újra színpadra őket.

„Az élő zenéhez fordulunk, amikor arra a különleges mélységre és fényre van szükségünk, amely átsegít az időszakon” – fogalmazott az énekesnő.

Ez a gondolat már a koncert első perceiben megszólal. A lemez Peter Ivers és David Lynch „In Heaven” című dalával kezdődik, amely eredetileg az 1977-es Eraserhead egyik legemlékezetesebb jelenetében hangzott el. A zenét Ivers, a szöveget Lynch írta. A rendező 2025 januárjában, alig egy hónappal a turné próbáinak kezdete előtt halt meg, így a nyitódal egyszerre lett tisztelgés és bejárat az est álomszerű világába.

Az „In Heaven” Lynch halála után több előadót is visszahúzott az Eraserhead univerzumába: a Xiu Xiu egy teljes albumot épített a film nyugtalanító hang- és képi világára. A Yeah Yeah Yeahs olvasata ennél visszafogottabb, de ugyanúgy érzi, hogy ez a látszólag egyszerű dal valójában egy ajtó, amely mögött valami nehezen megnevezhető vár.

A koncert egyik legkülönösebb pillanata a „Skeletons” orgonás átirata lett. Karen O úgy emlékezett vissza, mintha a terem korábbi fellépőinek szellemei vették volna körül őket. Nick Zinner pedig azt mondta, olyan érzése volt, mintha valaki más vezetné az ujjait a gitár nyakán. Egy ennyire patinás helyszínen ez könnyen üres romantikának tűnhetne, a felvételen azonban valóban hallható valami szokatlan törékenység.

A saját dalok közé Björk „Hyperballad” című száma is bekerült. Nem egyszerű koncertkuriózumként működik: a felépítése, fokozatos érzelmi tágulása és a szabadságvágytól feszülő szövege tökéletesen beleillik abba a világba, amelyet a zenekar ezekre az estékre felépített.

A lemezhez Barnaby Clay rendezésében egy 22 perces, fekete-fehér film is készült Hidden In Pieces címmel. A Criterion Channelen látható kísérőanyag nem Londonban, hanem a Los Angeles-i Orpheum Theatre-ben rögzítette a turnét. Clay nem hagyományos koncertfilmet készített: a közelséget, a mozdulatok közötti csendet és az előadás álomszerű bizonytalanságát kereste.

A Yeah Yeah Yeahs szerint az „igazi alkímia” mégis a Royal Albert Hallban történt. A koncertlemez legjobb pillanatai ezt igazolják. Nem egy zenekart hallunk, amely ünnepélyesen végiglapozza a saját katalógusát, hanem három embert, akik huszonöt év után is kíváncsiak arra, mit rejtenek a dalaik.