Kiadatlan dallal búcsúzott a Szigettől a Zimmer90

A Zimmer90 még soha nem játszott Magyarországon, ehhez képest péntek este már egy megtelt Revolut Stage nézett vissza rájuk. A német trió első szigetes koncertje végül egy kiadatlan dal premierjéig jutott, amelynek címét ugyan nem árulták el, a refrénjét viszont perceken belül együtt énekelte velük a közönség.

Josch Becker már a koncert elején nehezen tudta leplezni, mennyire váratlanul érte őket a látvány. A billentyűk mögül nézve hatalmas tömeg gyűlt össze előttük, ő pedig arról beszélt, mennyire szürreális számukra, hogy első magyarországi fellépésükön ennyi ember várja őket.

A Sziget utolsó napja ekkor még inkább délutánnak érződött, mint éjszakának. Ez a Zimmer90 zenéjének kifejezetten jól állt.

A stuttgarti trió dalai nem rohannak neki a közönségnek. Josch Becker, Finn Gronemeyer és Michael Schoet inkább lassan húzza be az embert abba a puha, kissé párás világba, amelyben a dream-pop lebegése mögött szinte mindig ott motoszkál valamilyen táncolható ritmus.

A Movin’ és a Makes Me Wanna Dance alatt még ez az álmodozó oldal dominált. A szintetizátorok szélesen terültek szét a sátorban, a basszus pedig inkább vitte, mint lökte előre a dalokat. Nem kellett különösebben bizonygatniuk, hogy fesztiválzenét játszanak. Elég volt hagyni, hogy a számok elvégezzék a munkát.

Aztán lejjebb ment a nap.

És a koncert is megváltozott.

A What Love Is környékén már jóval kevesebb maradt a délutáni lebegésből. Erősebben megérkezett a lábdob, a közönség pedig egyre kevésbé koncertként és egyre inkább buliként kezelte azt, ami a színpadon történt. Becker erre rá is játszott: félig viccelődve közölte, hogy aki körszpírt akar indítani, annak nagyjából most jött el az ideje.

Dream-pop koncerten ritkán hangzik el ennél jobb felszólítás.

A Daft Punk után jött az igazi meglepetés

A koncert vége felé aztán felhangzott négy szó, amelyet gyakorlatilag lehetetlen elrontani egy fesztiválon.

A Daft Punk 2000-es klasszikusa pillanatok alatt megváltoztatta a sátor hőmérsékletét. A Zimmer90 nem azért nyúlt hozzá, hogy bizonyítsa, mennyire rafináltan tud újraértelmezni egy elektronikus alapművet. Egyszerűen felismerte a helyzetet: alkonyat, utolsó fesztiválnap, előttük egy tömeg, amelynek még esze ágában sincs hazamenni.

A reakció ennek megfelelő volt.

Innen már könnyű lett volna egy biztos közönségkedvenccel lezárni a koncertet. Beckerék azonban inkább kockáztattak.

„Csinálunk egy új dalt. Még nincs kint!”

Cím nem érkezett hozzá, és hosszú felvezetés sem. Megszólaltak a hömpölygő szintetizátorok, alattuk egy jóval határozottabb lábdob, mint amivel a koncert elején találkoztunk. A dal pedig hamar megmutatta, hogy a Zimmer90 következő lépése akár még közelebb is viheti őket a tánctérhez.

A refrénhez már a közönség is kellett.

„I can't stop.”

A tömeg válaszolt.

„I won't stop.”

Egy még ki sem adott dal esetében ennél jobb tesztet nehéz elképzelni.

Nem is feltétlenül azért, mert mindenki azonnal megjegyezte a két sort. Inkább azért, mert a szám első hallásra képes volt működésbe hozni egy olyan közönséget, amely néhány perccel korábban még a One More Time-ra üvöltött.

A Zimmer90 hangzása még mindig nincs kész – és ez jó hír

A koncerten bemutatott új dal azért is érdekes, mert pontosan beleillik abba, ahogyan a trió saját zenéjéről gondolkodik.

Finn Gronemeyer korábban úgy beszélt a Zimmer90 fejlődéséről, mint egy folyamatosan készülő kirakósról. Lépésről lépésre jutottak el a mostani hangzásukig, de egyik elkészült dal után sem érzik úgy, hogy megtalálták volna a végleges formulát. Minden szám csak egy újabb darab a képben.

Ez hallatszik azon is, ahogy az utóbbi időben egyre közelebb kerül egymáshoz náluk a dream-pop és a klubzene.

A Zimmer90 alapvetően továbbra is dalokban gondolkodik. Nem próbál DJ-szettet csinálni egy zenekari koncertből, és nem cserélte le az érzelmes, napfényes popot négynegyedes funkcionalitásra. Egyszerűen egyre jobban érdekli őket, mi történik akkor, amikor a lebegő szintetizátorok alá komolyabb súly kerül.

A folytatásra ráadásul nem kell sokáig várni. Becker a színpadról azt is elmondta, hogy három hónap múlva európai turnéra indulnak, és reméli, hogy a budapesti közönségből is találkoznak majd néhány ismerős arccal.

Ez egy fesztiválon könnyen udvarias mondat maradhatna. A péntek esti koncert után azonban nem hangzott teljesen annak.

A Sziget zárónapján Jorja Smith, Soulwax, Sub Focus és Skrillex is színpadra állt, az egész hetet pedig olyan nevek töltötték meg, mint a Twenty One Pilots, Skepta, Wolf Alice, Nia Archives, Peggy Gou vagy Biffy Clyro. Egy ekkora programban egy első magyarországi koncert könnyen elveszhet.

A Zimmer90 inkább hagyott maga után valamit.