Aphex Twin és a jövő nosztalgiája: Miért szereti a Gen Z is?

A Meditations for the Anxious Mind népszerű YouTube-csatorna legújabb videójában Frankie McNamara mélyrehatóan elemzi, hogyan vált Aphex Twin zenéje egy olyan nosztalgikus kapuvá, amelyen keresztül több generáció – köztük a legfiatalabbak is – egy alternatív jövőt próbálnak megérteni, újraépíteni vagy legalábbis elérni gondolatban. Az olyan lemezek, mint a Selected Ambient Works 85-92, a Selected Ambient Works Volume II vagy az ...I Care Because You Do, a mai napig hivatkozási alapok – nemcsak zeneileg, hanem kulturálisan is.

McNamara szerint ez a nosztalgia nem a klasszikus értelemben vett múlt utáni sóvárgás. Sokkal inkább egy elmulasztott jövő iránti vágy, amelyet ezek a zenék ígértek. A videó elején a cool dad jelenséggel foglalkozik – azokkal a férfiakkal, akik egykor Aphex Twin-re buliztak, most pedig a gyerekeikkel építőkockáznak, miközben még mindig viselik a kultikus albumokat idéző pólókat. Ők azok, akik egykor a szubkultúra részesei voltak, ma pedig napelemmel működő startupokat vezetnek.

A videó egyik legérdekesebb pontja, amikor McNamara a Gen Z perspektíváját tárgyalja. Ez a generáció már nem élte meg az Aphex Twin által inspirált kilencvenes éveket, mégis erősen nosztalgiát érez iránta – egy olyan világért, ahol az identitás még szubkultúrákban és nem filterekben, algoritmusokban vagy virális posztokban gyökerezett. Számukra Aphex Twin nemcsak egy előadó, hanem egy esztétikai és filozófiai alternatíva a túlexponált digitális valósággal szemben.

McNamara külön kiemeli, hogy Aphex Twin zenéje nem azért készült, hogy TikTok-trendek aláfestő zenéje legyen. Ezek a számok olyan világokat teremtenek, ahol az idő és a tér teljesen elmosódik – például amikor egy mezőn ülve hallgatjuk őket és elveszítjük az irányérzékünket. Ez a mainstreammel szembeni elutasítás, a saját ritmusban történő létezés az, ami rezonál a mai fiatalokkal, akik gyakran csak azokkal osztják meg az életüket, akikkel valóban közös értékrendet képviselnek.

A videó végén McNamara megállapítja: „Aphex Twin furcsa, márkamentes esztétikája menekülési lehetőséget kínál a hiper-láthatóság elől.” Még ha ma is fellép néha nagy fesztiválokon, mint a Coachella vagy a Field Day, James zenéje továbbra is a kapcsolódás és az önazonosság eszköze marad – egy zene, ami nem divatból él túl, hanem mert valami örökérvényű igazságot hordoz a kultúráról, amiben élni szeretnénk.