Tíz év után visszatért a kezdetekhez a Blossoms

Tíz év, öt album és egy brit listavezető debütálás után a Blossoms visszafért egy 260 fős klubba. Augusztus 5-én a zenekar teljes egészében eljátszotta első albumát a manchesteri Deaf Institute-ban, azon a helyen, ahol 2014 óta nem lépett színpadra.

Nem egyszerű jubileumi koncert lett belőle. Inkább találkozás két különböző Blossoms-korszakkal: azzal az öt sráccal, akik apró szegfűket osztogattak első koncertjeik előtt, és azzal a zenekarral, amely már a hatodik albumán dolgozik.

A fülledt emeleti teremben már jóval a kezdés előtt érezni lehetett, hogy ez más lesz, mint egy szokásos turnéállomás. Az Oxford Roadon jegy nélkül maradt tinédzserek próbáltak valahogy bejutni, odabent pedig régi rajongók keveredtek újabbakkal. A közönségben ott volt a The Lottery Winners frontembere, Thom Rylance is.

Nem sokkal este kilenc után aztán megszólalt a Charlemagne. A zenekar rögtön az egyik legismertebb dalával nyitott, majd az At Most A Kiss ruganyos lendülete és a Getaway közösen énekelt refrénje vitte tovább az estét.

Tom Ogden közben folyamatosan visszarángatta a koncertet 2014-be. Felidézte, hogy amikor legutóbb itt játszottak, Joe Donovan dobos 22. születésnapját ünnepelték. „Nekem pedig még mindig nem nő szakállam” – tette hozzá.

A nosztalgia azonban igazán az apró részletektől kezdett működni.

A Blossoms legelső Deaf Institute-koncertjét Debbie Ellis fotós dokumentálta, ezért a zenekar most ismét meghívta őt. Egy Joe nevű régi rajongó pedig előkereste a Charlie Salttal évekkel korábban folytatott levelezését. Megírta a zenekarnak, hogy újra szeretné látni őket ilyen kis helyen, és azt is, hogy ismét felveszi azt a piros szegfűt, amely az első időszak egyik kedves jelképe volt. Charlie nagynénje virágkötőként segített annak idején a zenekarnak, a srácok pedig apró szegfűket adtak a koncertre érkezőknek.

Ettől vált az este többé egy albumjubileumnál. Nem egy gondosan becsomagolt nosztalgiashow készült, hanem egy régi közösség próbált néhány órára visszaköltözni abba az időbe, amikor még mindenki közel állt a színpadhoz.

Ogden rá is játszott erre. Amikor az Onto Her Bed egy évtized után először került vissza a műsorba, előre jelezte, hogy ha elrontja a szöveget, legalább van rá elfogadható magyarázata.

„Adjunk egy autentikus 2014-es élményt: lesz csönd a számok között, és nem lesz ennyire kimunkált” – viccelődött.

A Texia gitárjaiban felderengett a The Last Shadow Puppets világa, a My Favourite Room végére pedig már Manchester másik nagy popkulturális története szivárgott be: a közönség Oasis-részletet énekelt tovább. Egy ekkora teremben ehhez nincs szükség látványtechnikára. Néhány száz hang elég.

A koncert felvétele Live At The Deaf Institute címmel élőlemezként is megjelenik, így a Blossoms láthatóan nem egyszeri születésnapi gesztusként kezeli a visszatérést. A jubileum köré épített időutazás már júniusban elkezdődött, amikor egy pop-up furgonból adtak minikoncertet a 42nd Street Nightclub előtt.

Ogden szerint éppen ezekben a földközelibb pillanatokban van valami, amit egy nagyobb koncerten már nehéz reprodukálni.

Közben azonban a Blossoms egyáltalán nem akar beleragadni a saját múltjába. Készül a hatodik album, a Songs From The Wedding Cake, amelynek néhány dalát már ezeken az intimebb fellépéseken is próbálgatják. Ogden egyetlen szóval foglalja össze, mi hajtja most a zenekart: játékosság.

Ez fontosabb irányjelző lehet, mint bármilyen műfaji címke. A Blossoms számára tíz év után már nem az a kérdés, képes-e újabb polírozott indie-pop dalokat írni. A kihívás inkább az, hogyan tudja megőrizni azt a közvetlenséget és kíváncsiságot, amely még azelőtt jellemezte, hogy a Charlemagne országosan ismert dallá vált.

Ennek része egy új együttműködés is: Ogden elárulta, hogy hamarosan közös kislemezt adnak ki Declan McKennával. A részleteket egyelőre nem bontotta ki, de jól illeszkedik ahhoz a nyitottabb korszakhoz, amelyet a zenekar a következő lemezével keres.

„Soha nem volt tervben, hogy hátradőlünk a sikereinken” – mondta Ogden.

A Deaf Institute-ban ezt könnyű volt elhinni. A Blossoms egy estére visszament oda, ahol még alig volt mit ünnepelni, és elővette azokat a dalokat, amelyekkel minden elkezdődött. De miközben a közönség 2016-ot énekelte vissza, a zenekar már a következő albumát próbálta rajtuk.