Kollektiv Turmstrasse: „A zene ne működjön, hasson” – új korszak, saját kiadóval

Húsz év Kollektiv Turmstrasse – mégis inkább újrakezdésnek tűnik, nem jubileumnak. A „Rebellion der Träumer”, a legutóbbi „Unity of Opposites” és a „Sorry I’m Late” korán kijelölték Nico Plagemann koordinátáit: house, techno és érzelmi mélység határán mozgó, azonnal felismerhető hangzás. A projekt átrendezése után most egyedül viszi tovább a nevet, és a Post Hope Audio megalapításával saját kiadót is indít – szembemenve egyre gyorsabbra, hangosabbra és kiszámíthatóbbra állt szcénával. Plagemann lisszaboni otthonában adott interjújából kiderül: nem nosztalgiáról vagy karrierépítésről van szó, hanem attitűdről és kételyről. Szerinte a zene feladata nem az, hogy „működjön”, hanem hogy hasson. Pályája során ingázott house, techno, breakbeat és Indie-Dance között, de sosem akart besorolni. Visszanézve ez nem felszabadultság, inkább küzdelem volt a saját helyével – ma már úgy látja, pont ez adja a mag képletét: a hangzás, amely bármelyik irányban is mozdul, „valahogy mindig ő”. A Kollektiv Turmstrasse nála nem projekt, hanem életanyag: „ Sorry I’m Late ”, „ Rebellion der Träumer ”, „ Unity of Opposites ” – mind személyekhez és pillanatokhoz kötött darabok. A korábbi, elveszített Not Sorry-t „ellenőrzés átvételének” nevezi; most új alapokra épít. A Post Hope Audio nem privát játszótér, hanem menedék azoknak az alkotóknak, akik kételkednek, félnek demót küldeni, vagy nem illenek a korszellemhez – a halkaknak, a kitaszítottaknak, azoknak, akik nem akarnak és nem is tudnak szociális médiában élni. Plagemann szerint a Kollektiv Turmstrasse teher is, mert minden szám „száz százalékban a lelke”, mégis ez tartotta mozgásban húsz éven át. A mostani irány lényege: őszinteség az elektronikus zenében – amennyit ma még lehet. „Ez az életem” – mondja –, és ebből fakad, hogy a zene nála nem kompromisszum, hanem állásfoglalás.